12. fejezet: Amikor vége a tűzijátéknak [1. évad vége]

2016. augusztus 3., szerda

* Napló

A mai napon olyan történt, amit soha, de soha nem fogok elfelejteni. Haladjunk sorjában. Pár napja azt terveztük a többiekkel, hogy kiveszünk egy szabadnapot, hogy elmenjünk a Pohang-i tűzijáték fesztiválra. Ebben az volt a probléma, hogy a fiúknak le kellett mondaniuk egy Inkigayo fellépést, (Ami amúgy nagyon fontos lett volna nekik) csak azért, hogy egy napot együtt tölthessünk. A szülinapom óta, minden egyes napra volt valami dolguk. Teljesen be voltak táblázva fellépésekkel, rádióadásokkal és fotózásokkal, szóval csak egyszer-kétszer láttuk egymást reggelinél. Én eközben felfedeztem a környéket. Délután 5-körül futni szoktam a közeli parkban, ahol mindennap látom az idős házaspárt. Minden nap köszöntem nekik, ők pedig megkérdezték, hogy mi újság velem. Párszor, a csirkeárushoz is elmentem, aki mindig egy nagy adag csirkét adott nekem (néha még ingyen üdítőt is). Kezdem megszokni ezt a környezetet, emellett egyre több mindent értek meg. Mint például, ha egy lány aegyo-val akarja elérni, hogy a barátja vegyen neki valamit, vagy ha egy gyerek sír, mert nem kapta meg, amit szeretett volna az anyukájától. Megtanultam pár új receptet is (hála Ray-nek), ezáltal nem kellett nagyon rám főzniük. Este elalvás előtt pedig egyetlen egy dologra, jobban mondva személyre gondolok. Mingyu-ra. Mingyu vallomására. Minden olyan hirtelen jött vele kapcsolatban. Nem vagyok biztos az érzéseimben. Valami hiányzik, amikor vele vagyok.

Egy nappal az indulás előtt bepakoltam. Igaz, csak egy napra mentünk, mégis nagyon vártam ezt a fesztivált. Nem olyan fesztivál, ami az animékben szokott lenni (ahol a szereplők yukatában futkároznak), annak ellenére a gondolata is lázba hozott. Nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel, ezért felhívtam Jázmint, hogy „segítsen már”. Végül egy egyszerű fehér felsőt, shortot és szandált vettem fel. Csekkoltam az időjárást is. „Napos, nyári, meleg idő, továbbra se felejtsék otthon napszemüvegüket”.

Mrs. Kim és Mr. Han nem jöttek velünk, hiszen „ők sose tarthatnak szünetet”, azonban ők állták az utazás költségeit. Szokás szerint a mi buszunkkal mentünk Pohang-ba. Elfelejtettem említeni, hogy a sorozatunk már az 5. részénél tart, amit ott fogunk forgatni, pontosabban a Hyeonsangang tengerparton. A Pohang-i fesztivál arról híres, hogy tűzijáték versenyeket, divatbemutatókat és koncerteket rendez a parton. A srácok is ott fognak fellépni (Mr. Han direkt csinálja ezt velük). A buszt a fiúk menedzsere vezette, mögöttünk a stáb jött egy külön busszal. A buszon Jun mellett ültem, akit nem igazán zavart, hogy olvastam vagy, hogy néha elaludtam. (Nagyon remélem nem szoktam horkolni nappal, mert te jó ég, az nagyon ciki lenne! Még az ágyam se kaptam vissza).

A buszozás alatt nagyon, de nagyon unatkoztunk. Hoshi aludt, miközben zenét hallgatott (ilyen fura kézmozdulatokat csinált (?), hogy azt higgyük, élvezi a zenét). Seungkwan és Seokmin vigyorogtak egymásra (??), Minghao pedig csapd le csacsizott Vernon-nal. Hasznosan töltik el az idejüket. Még mindig jobb, mint amit én csináltam. No comment.

Három óra elteltével, egy benzinkút melletti étteremben ebédeltünk. Szerencsére önkiszolgáló volt, így nem kellett a kezdő koreai tudásommal beszélnem. 3 asztalt foglaltunk el mind a 14-en. 6-6 ember foglalt el egy asztalt, de mi Woozi-val hátra maradtunk, tehát egy kétszemélyes asztalnál ültünk le.

- Csak ennyit eszel? - nézett rá a tálcámra, amin „normál” mennyiségű kaja volt.

- Igen, diétázom - kuncogtam.

Próbáltam közös témát találni. Végül eszembe jutott egy.

- Nehéz dalszöveget írni? - ő pedig felpillantott, egyenesen a szemembe nézett.

- Nehéz. Egyre nehezebb lesz.

- Miért?

- Az én véleményem szerint, ha nem elég jó a dal, örökre nyomott hagyna a lelkünkön. És az én hibám lenne mind - a tekintete kicsit szomorkás volt.

- Megnézhetem egyszer, amikor dalszöveget írsz?

- Persze, de elég sokáig szoktam fent maradni.

- Nem baj kibírom - egy nyugtató mosolyt küldtem felé.

- Mostanában mi aggaszt? - vágta rá azonnal.

- Mármint mi?

- Mostanában olyan szomorúnak tűntél. Mert nem voltunk sokat veled?

- Nem erről van szó. Teljesen megértem, hogy egy olyan világban éltek, ahol ezek kötelességek. A pihenés sem szerepel a mindennapi teendőitek közt.

- Akkor? - egy ideig hezitáltam a válasszal.

- Szerelmet vallottak nekem - felvonta a szemöldökét.

- Ki?

- Kim Mingyu - nyeltem egyet. Kimondtam azt a dolgot, ami napok óta a fejemben kavargott.

- Tudok róla. Mindenki tud róla. Ezért sem mer senki se a közeledbe menni egy ideje.

- De miért? Mit tettem?

- Te semmit. Ez olyan, mint amikor kiszemelik a prédát, amit le kell vadászni. Mingyu már kiszemelt téged magának - nem nézett a szemembe, csak a szívószállal játszott.

- Én nem tudom. Nem tudok semmit se. Napok óta csak azon jár az agyam, azon a bizonyos estén, amikor mindez történt.

- Higgadj le, rendben? Ha bármiről szeretnél beszélni, csak szólj. Legjobb barátnő helyett is leszek legjobb barát - egy aranyos vigyorral zárt.

- Na és te, mi van a szerelemmel?

- Semmi. Még nem történt semmi. Várok az igazira.

A buszból kiszállva, hatalmas zaj csapta meg mindkét fülem. A bódékat már felállították, a színpadot is előkészítették. Emberek ezrei sétáltak egyik irányból a másikba, úgyhogy alig lehetett megállni egy helyben. A fiúkat vagy 6 (!) testőr állta körbe, amíg forgattunk. Nem volt egyéb dolgunk, minthogy önmagunkat adjuk, mint mindig. Mindenkivel nagyon jól elvoltam, Mingyu-t viszont messziről elkerültem. A hátamon éreztem a pillantásait minden lépésem után. Édes illatok rángattak el a társaságból. Nem szóltam egyikőjüknek se, rövidest el is tűntek.

Egy Amerikai nő karamellizált almát árult.

- Nocsak, végre valaki, aki értékeli az almámat.

- Jó napot, mennyibe kerül egy alma?

- 1 dollárért árulom, ami 1100 won - odanyújtottam felé az 1 dollárt, majd a néni tovább beszélt hozzám.

- Ilyen olcsón adom, mégse akar egy Koreai se venni belőle - mélyen sóhajtott.

- Gondolt már arra, hogy a tömegben kóstolót áruljon?

- Igen, de nem hagyhatom itt a bódét csakúgy.

- Ne aggódjon! Bízza csak rám! Majd én elviszem a kóstolót, és osztok a járó kelőknek.

- Nem kell, köszönöm.

- Kérem! Legalább csak egy órára! Gyorsan el fog telni!

- Rendben van - vágott nekem pár szelet almát egy tálcára, amit az egyik kezemben fogva, már el is tűntem a hatalmas tömegben.

- Almát tessék! Finom karamellizált almát! Uram, kérem, kóstolja meg! Szia kislány, akarsz egy kis almát? Almát tessék! Az Amerikai nő karamellizált almát árul! Egy alma 1100 won! Nagyon olcsó! - mit ne mondhatnék, értettem ehhez, hisz Kambodzsában az emberek a piacon mindig „könyörögnek” az embereknek, hogy vásároljanak tőlük.

Nem sokára kisebb sorokba gyülekeztek az emberek a bódé előtt, amit a szomszédos árusok nagyon megirigyeltek. A nő összecsapta a két tenyerét.

- Nagyon köszönöm kishölgy - már sarkon fordultam volna, amikor még utánam szólt.

- Mi a neved?

- Lilly. Lilly Som - azzal elmentem, egyenest a színpad felé. A backstage-be szerettem volna bemenni, amikor két biztonságis is megállított.

- Neve?

- Lilly Som.

- Nincs a neve a listán. A rajongók csak 6 órától érkezhetnek.

- De én a Seventeen-nel vagyok!

- És ezt mi higgyük is el? Menjen, amíg szépen kérjük, mielőtt még erőszakot alkalmaznánk. Elmentem hát. Még a távolból is tisztán hallottam, amit mondtak.

- Egy ilyen sasaeng-et (őrült rajongó), pff… ez volt a legröhejesebb, amit ma hallottam.

Olyan messzire futottam el, ameddig a lábaim bírták. Próbáltam felhívni a menedzseremet, még Joshua-t is, de senki sem vette fel. Sírtam. A könnyeim utat törtek maguknak, miközben egy lakónegyedhez értem. Leültem a járdára, hogy pihenjek egy keveset. Itt, Pohang-ban, egy külföldi, aki nem tudja a nyelvet. Teljesen magamra maradtam.

Eközben a színfalak mögött

- Hol van már? - kérdezett körbe S.Coups, hátha a fiúk közül valaki tudja, hova tűnt el.

- Biztos visszatalál majd - próbálta megnyugtatni Jeonghan a többieket.

- Én azért nem lennék ennyire biztos ebben. Annyira ismerjük már őt, hogy biztos bajba keveredett valahol - Seungkwannal a legtöbben egyetértettek.

- Meg hát nem ismeri a környéket sem - csatlakozott Wonwoo is a beszélgetésükbe. A legtöbben letörtek voltak, arcukon ott voltak az aggódás gyökerei, ami lassan kihatott, nem csak a hangulatu,ra, de a teljesítményükre is. Nem mindig szokott olyan lenni, amikor minden egyes tag egyetlen személyért aggódik.

- Majd én megkeresem - Joshua hirtelen mindenki figyelmét magára irányította.

- Én is megyek - szabadkozott Mingyu is.

- Nem, neked maradnod kell. Az Adore U nélküled nem teljes, amúgy is csak az első versszakot adjuk elő, amiben igenis sokszor szerepelsz. Joshua, te mehetsz. Kerítsd elő a koncert végéig - intett S.Coups.

- Meg lesz Hyung. Megkeresem - elővettem a telefont, amin vagy három nem fogadott hívás volt. - Sietnem kell.

[Joshua POV end]

Annyira legyengültem már, hogy nem tudtam hová mentem, azt se, hogy hogyan jutottam el idáig. Olyan 7 óra lehetett, mert kezdett besötétedni, az idő pedig hűvösödött. Fáztam és szomjas is voltam. Talán még éhes is, de azt nem éreztem, mivel akkora nagy gombóc volt a torkomban. Ekkor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben, amit kapkodva felvettem.

- Lilly! Hol vagy? - Joshua a telefonba ordított.

- Fogalmam sincs. Nem tudom elolvasni az utca nevét. Van egy híd a közelben, ami a tenger felé néz.

- Rendben. Mindjárt ott leszek - tette le.

~ Ajánlom ennél a résznél betenni ezt a zenét J

https://www.youtube.com/watch?v=AEIO-GmF9fc

Futottam a híd irányába, amin pár órával ezelőtt átjöttem. Joshua keres. Joshua engem keres. Hazamegyek Joshua-val. Már nem kellett sok, amikor megláttam őt a híd másik végében. Haja összevissza állt, izzadtsága patakokban fojt le arcán. Én pedig álltam, térdemet felhorzsolva (elestem futás közben). Nem mozdultam meg, mert abban a pillanatban, amikor megláttam, az első tűzijáték felszállt az égbe, maga után hagyva egy gyönyörű kirajzolódást a csillagok mellett. A szívem nem bírt magával. Az utolsó alkalommal, amikor a kicsi szív dobogott, akkor is miatta volt. Ez csak a közelébe fordult elő. Kezét térdére helyezte, hogy levegő után kapjon, majd felém lépett. A testemet már nem tudtam irányítani, olyan gyorsan öleltem meg őt, erre ő is visszaölelt.

- Végre megtaláltalak - lenézett rám, miközben a fejemet simogatta.

- Féltem. Nagyon féltem - fúrtam bele fejem mellkasába.

- Minden rendben. Most már itt vagyok - bóbisgatott, majd a pulcsiját rám adta. Biztos fázol. Gyere, menjünk enni valamit. Oké?

- Oké - ujjaink egymásba fonódtak. Így mentünk végig Pohang utcáin vagyis, A Fény és a Tűz városában.

Egy kis ideig még néztük a tűzijátékot, miközben a tengerparton üldögéltünk.

Pár dologban nagyon is biztos voltam ez után a nap után. Az első, hogy ezután csakis Dél-Koreában akarok élni, ahol kisegítem az itt élő embereket. A második, hogy döntöttem valami nagyon fontosról. Idol leszek. Minden áron. A harmadik pedig, hogy az a nagyon fura érzés csak akkor fordult elő, amikor vele voltam. Rájöttem, hogy minden kétség nélkül és visszafordíthatatlanul is beleszerettem.

Pink Toniq- Try Again (Próbáld meg még egyszer)

- Haessari gibun chohke naeryeoju-go nae mami muldeu-reo-ga

  Nae gaseumeun useumeuro inae meorineun gomineuro neomchyeo

- A nap gyönyörűen süt és a szívem is jól érzi magát

  A szívem nevet, amíg a fejem aggódással túlcsordul

- l’m Try Again oneu-reun haeboneun geoya

  Try Aga-in ni-ga boyeo

  Nae gaseumso-ge sarangeul

  Tto nae ma-eumso-ge modeun geol

  Cheonha-goman shipeunde

  Eotteo-khaeya haneunji

- Újra próbálkozom, újra próbálkozom ma

  Megpróbálom újra megmutatni

  Szerelmet szívemben

  És mindent a fejemben

  El akarom mondani ezerszer is

  Mit kellene tennem?

- Neoreul sarang-handa-go

  Cheo-eum bon sun-ganbu-teo

  Sarang-handa-go

  Du nun so-ge neo hanaman

  Kadeuk cha i-nneunde

  Nan haru jon-giramugeot-do mothaneunde

- Szeretlek

  Az első pillanattól fogva

  Szeretlek

  Mindkét szemem veled van megtöltve

  Nem tudok semmit sem csinálni egész nap

- Eocheom nae-mam moreuni

  Ireohke ni apeseon

  Nareul moreuni

  Ireohke neoman boneunde

  Jebal nae-mameurarajwo

  Nae sarangeul padajwo

- Talán nem tudod, hogy érzek

  Ezért nem veszed észre, hogy előtted vagyok

  Egyedül csak téged látlak

  Kérlek, szeretném, hogy tudd, hogy érez a szívem

  Kérlek, fogadd el szerelmem

- l’m Try Again honja arhdeon nae sarangdo

  Try Again ije keuman

  Nae gaseumso-ge yonggireul

  Inae ma-eumso-ge jinshimeul

  Neo-ye-ge jeonhaeju-llae

  Ijen modu marhallae

- Újra próbálkozom, szerelmem egyedül szenved

  Újra próbálkozom, most nem lehet engem megállítani

  Szívem bátorsága

  Mélyen a fejemben

  Meg tudja mondani, hogy?

  El akarok mondani mindent

- Neoreul sarang-handa-go

  Cheo-eum bon sun-ganbu-teo

  Sarang-handa-go

  Du nun so-ge neo hanaman

  Kadeuk cha i-nneunde

  Nan haru jon-giramugeot-do mothaneunde

- Szeretlek

  Az első pillanattól fogva

  Szeretlek

  Mindkét szemem veled van megtöltve

  Nem tudok semmit sem csinálni egész nap

- Oraen shi-ganeul gidarin oneu-rinde

  Mangseo-rida-ga modeunkeol nohchil suneun eop-seo

  Chigeum neo-ye-ge sarang-handa marhallae

  Keurae neoreul sarang-hae

- Én már sokáig vártam

  Ne aggódj, nem fog hiányozni mindez

  Most mondd, hogy szeretni fogsz

  Igen, szeretlek

- 1. évad: Kezdetek vége -

2. évad címe: A távolság köztünk

2016 szeptemberében, nem csak a képzésébe kezd bele, hanem egy teljesen új iskolában találja magát. Lilly érdeklődése Joshua iránt szerelemmé változik, vágyódása néha már reményét veszíti, mert a fiú cselekedetei egyáltalán nem egyértelműek. Új barátokra, csapattársakra tesz szert, akikkel vajon kitart a végsőkig, vagy már az elején elbuknak? Emellett még Mingyu is ott van, aki egy kicsit sem szeretné feladni, ha arról van szó, hogy a szerelméért küzdjön. Vajon Lilly kit választ? A félénk úriembert vagy a helyes szívtiprót? Te kit választanál?

Egy történet, amely egy rajongó vágyait foglalja szavakba, sorokba.

Egy szereplő, aki az idő múltával egyre jobban felnő feladatához.

Egy lassú tánc közepette hullámzó érzései új erőre kapnak.

11. fejezet: Felkavart születésnap

2016. július 27., szerda (Végre!!)

*Napló

A hetek gyorsan elrepültek. A napok, az órák is, de a percek még annál is gyorsabban. De végre, itt van az a nap, amire mindig is vártam. Ma leszek tizenhat éves, ami az egyik legfontosabb életkor egy tinédzser számára. Úgy hiszem, ekkor a dolgok gyökerestül megváltoznak. 16 évesen az embernek elég sok mindenen kell keresztül mennie. Mint például az első szerelmén, az első kapcsolatán. És ez mindenkinél változó. Ki boldogan, ki depressziósan éli meg ezeket a változásokat. Vajon én, hogy fogom megélni?

Miután befejeztem a zuhanyzást, becsöngetett valaki hozzám. Egy csomagot hoztak nekem, amit aláírtam, majd azonnal fel is bontottam.

„Drága Lilly!

Boldog 16. születésnapot drága gyermekem! Apáddal és a nővéreddel, úgy gondoltuk, az lesz a legjobb ajándék neked, ha elküldenénk pár régi holmidat, amit itt hagytál, emellett a régi albumaidat, amiket úgy imádsz. Összeadtuk a pénzt, hogy vegyünk neked valami nagyon szépet. Gyors kiszállításban adtuk fel, hogy minél előbb megérkezzen sérülés nélkül. Amint lesz időd rá, látogass meg minket.

Sok-sok szeretettel,

Mama”

Egy pár öröm könnyet hullajtottam - Mama, keményen fogok dolgozni, hogy minél előbb hazautazhassak. A csomag tartalmát, fényképalbumok és az albumaim rejtették. Anno, tavaly karácsonyra kaptam meg a Seventeen Carat és a két Boys Be albumot. Az utóbbi kettő teljesen jó állapotban volt, de az első sérülten érkezett. Ezek az albumok nem voltak aláíratva, de így is imádtam őket. A posztereimet is elküldték, amit az ottani szobámban hagytam. Majd felteszem őket. A doboz mélyén egy apró ékszeres doboz rejtőzött, amiben egy nyaklánc volt, hozzá illő fülbevalóval. Fel is vettem mindkettőt.

8 óra körül lementem, hisz tudtam, ilyenkor szoktak a legtöbben lenni. A lift helyett lépcsővel mentem le. Mostanában mindig lépcsőzöm, hogy egy kicsit aktívabb legyek, csak ennek semmi értelme, mert mire lemegyek két szintet, már szinte lihegek. Utána értelemszerűen lifteztem. Egy lélek sem volt az étkezdében, csak Ray.  Ha ő számítható léleknek. Hiszen mindig az étkezdében volt. Nincs élete.

- Üdvözlöm Lilly kisasszony és boldog születésnapot kívánok.

- Köszönöm Ray. Tudja, hol vannak a többiek?

- Nem tudok semmit. Amúgy nyugodtan tegezhet, ha szeretne.

- Ezt nem értem. Azt mondták, hogy ma semmi fellépésük nem lesz.

- Habár, ma reggel ezt találtam a pulton, magának címezve. Amíg ön olvas, elkészítem a reggelijét - adta a kezembe a fehér borítékot.

„Annyeong Lilly,

Szerintem most azon gondolkodsz, hogy hova tűntünk el mind. Ahhoz, hogy megtalálj minket, teljesítened kell az alábbi feladványokat. Mindegyik kártya, amit találsz, egy adott helyre visz. Összesen 8 helyszín van. Ha mind a 8-at megfejted, a végállomáson megtalálsz minket. Hát nem mókás? Itt a legelső rejtvény: „A 17-ből van egy, aki egy számhoz vezet.” A kalandod közepén egyikünk csatlakozni fog hozzád, viszont azt nem árulhatom el, hogy ki.

Sok sikert. A játék elkezdődött.

Hoshi”

- Hoshi oppa! - sóhajtottam egyet. - Elfogadom a kihívást! Köszönöm a reggelit Ray - majd felmentem, hogy átöltözzek. A számháború után, most még egy ilyet is rám sóznak, pont a szülinapomon? Tudtam, hogy a városig elhurcolnak a kártyáikkal, ezért a Converse cipőmet vettem fel. Egy kis hátizsákba betettem a telefonom, pénzt és az albumaimat. Gondoltam, miután végeztem ezzel a játékkal, aláíratom velük! Lássuk a rejtvényt. 1, ami 1 számhoz vezet. Ha hülye lennék, azt mondanám, hogy 1+1=2. Nem jártak túl az eszemen. 1+1=11. Vagy is Joshua szobája. Benyitottam, majd megláttam Joshua gitárja mellett a 2-es kártyát. Eléggé egyszerű volt, az biztos.

„Ügyes voltál!:) - Joshua. Itt a második rejtvény. Előtted már ott voltak, hátra ők sosem néznek. A zene ott kincs.” Ezt nem értem. Mire utalhat ez? Zene, zene. Koncert… hát persze! A színpad!

Ott volt a 3-mas kártya a színpad közepén. „Menj a legközelebbi virágboltba - Woozi” Kisétáltam az épületből, majd átmentem a szemközti virágboltba, ami pontosan a park előtt volt. Meglepetésemre a nő, aki az eladó volt, a kezembe nyomott egy szép csokor virágot, majd azt mondta:

- A barátod ezt is itt hagyta neked - mosolygott, majd oda adta a kártyát. ~Woozi küldte neked~ Megköszöntem a virágot, majd azzal a kezemben, már mentem is a következő helyszínre.

4. Kártya: „Van egy park, ahova sokat járok és van egy pad, amelyiken én szoktam ülni - Dino”

A park, ahova mentem tele volt emberekkel. Fiatalok és idősek egyaránt odajártak. Honnan tudjam, hogy Dino hova szokott leülni? A húsz padból bármelyik lehet! Kicsit pontosabban is leírhatta volna! Körbe néztem, majd megpillantottam a szökőkút előtti padon ülő idős párt. Dino nem egy egyszerű srác. Szóval biztos egy különleges helye szokott ülni.

- Jó napot! Véletlenül nem volt a padon egy kártya?

- Igen, itt van. Egy fiatal fiú adta nekem pár órával ezelőtt. Azt mondta, egy lány fog érte jönni.

- Jaj, Köszönöm szépen! - mielőtt még elmentem volna az idős bácsi még megjegyzett valamit.

- Most ti randiztok, vagy játékokat játszotok? - önkéntelenül is elmosolyodtam a bácsi megjegyzésén..

Még mielőtt kisétáltam volna a parkból, még egyszer az idős házaspár irányába pillantottam. Én is itt fogok ülni egyszer, valakivel az oldalamon? Amúgy jó tudni, hogy Dino ilyen helyeken szokott üldögélni…

5. Kártya. „A fanjaink sokszor neveznek Meanie Couple-nek minket. (Amiről mi persze tudunk!) A MingyuShop micsoda? - Mingyu és Wonwoo”

Ez egyszerű. Fodrászhoz kell mennem. Jaj Mingyu! A parkból a legközelebbi fodrászhoz mentem be. Gondolom, ez volt az.

- Jó napot! Mi a neve? Van időpontja?

- Nézzük… meg is van! 11 óra, Mademoiselle Lilly Som. Kérem, foglaljon helyet. Oh! És ezt küldték magának. A 6. kártyát adta a kezembe. Azt kérték tőlem, hogy egy születésnapi sminket és hajat készítsek el.

Beletelt vagy másfél órába, mire a sminkemet is megcsinálták a hajammal együtt. A sminkem nagyon természetes volt, a hajam pedig enyhén göndör lett a végénél. Miután kész lettem, a pultnál már megpillantottam egy ismerős arcot. Hát igen. Ki mást küldhettek volna? Mingyu ott mosolygott rám, sőt még integetett is, amit egyből észrevettem.

- Annyeong Oppa!

- Annyeong Lilly! Élvezed a játékot?

- Nagyon. Ennél jobbat ki se találhattatok volna!

- Tudtuk, hogy tetszeni fog - jegyezte meg cinikusan.

6. Kártya: „Lassan megéhezel nem? Gyere el a kedvenc kínai éttermünkbe. Neve: Long Cheng Shi azaz Sárkány város. The8 és Jun”

- Most tényleg jól esne egy kis étel. Ettől a játéktól nagyon megéheztem!

- Már foglaltam magunknak két személyre.

- Előre eltervezted, mi?

- Hát igen. Nem hagynám ki azt, hogy ezt a napot veled töltsem.

- Randi? - felé pillantottam, majd önkéntelenül is elmosolyodtam. Milyen aranyos.

- Te annak veszed? - ezzel visszavágott nekem.

Annyira belemerültem a beszélgetésünkbe, hogy elfelejtettem megállni a következő zebránál, miközben a lámpa piroson villogott.

- Állj meg! - megálltam, de csak pár centi kellett, hogy egy autó elüssön. Mingyu visszarántott engem. Majd figyelmeztetett.

- Vigyázz jobban! - szidott le Mingyu. - Gyere, fogd meg a kezem - megfogtam a kezét, majd így mentünk el tovább az étteremig. Mingyu mellett úgy néztem ki, mint egy általános iskolás, annyira magas volt mellettem. Éreztem, hogy a tenyerem nagyon megizzadt, ezért még az étterem előtt elengedtem.

Az étteremben helyet foglaltunk, majd a pincér odaadta az étlapot és a 7. kártyát! Amin ez állt: „Már olyan közel vagy, még is olyan messze. Vásárolj be minden bulihoz szükséges kelléket, ami neked kell. (A te esetedben ez leginkább a kaja). Dk és Seungkwan”

Alig volt időm megebédelni, máris valahova máshova sodort el az út. Mingyu-val bementünk a legközelebbi szupermarketbe, ahol bőségesen bevásároltunk minden félét. Chipset, üdítőitalokat, ropit(?) és fagyit. Aztán rájöttem, hogy a 8. kártya nem itt volt.

- Mingyu Oppa, hol a 8. kártya?

- Nálam. Direkt legutoljára terveztem a legjobbat - adta oda a kártyát.

8. kártya: „Séta a Cheonggyecheon patak mellett. Fél óra séta után, piros nyilak fognak elvezetni a parti helyszínére. Jó szórakozást. S.Coups”

- Eljössz velem egy esti sétára?

- Van más választásom? Hát persze, hogy igen - válaszoltam neki.

Mingyu-val lassanként sétáltunk a patak mellett. Gyönyörű volt. A patak is, meg ő is. Kedveltem Mingyu-t. Vicces, megértő, gondoskodó. Bármikor ellenék vele. Mégis. Valami hiányzott, amikor kettesben voltam vele. Talán a félelmem zavart meg, hogy együtt látnak egy hírességet egy senkivel. De aztán kivertem ezt a fejemből. Hála nekik, vagyok valaki. De leginkább magamnak lehetek hálás, hogy idáig eljutottam - olyan sok minden járt az agyam, hogy neki mentem egy nőnek, és azonnal bocsánatot is kértem.

- Elbambultál. Minden rendben? - aggódóan felém nézett.

- Minden rendben, ne aggódj.

Gyorsan elrepült az a fél óra, mire odaértünk az első piros nyílhoz. Befordultunk egy utcába, majd meg se álltunk a házig, ahol az ajtó tárva nyitva állt. Besétáltunk, majd egy hatalmas medencét láttam. A többi 12 srác is ott állt a medence szélén, majd együtt elkiáltották magukat.

- Saeng il chukhahamnida! (Boldog születésnapot!)

- Úristen! Hirtelen nem tudtam mit mondani, annyira megleptek engem. Álmomban se gondoltam volna, hogy egy medencés bulit fognak nekem rendezni. Valaki csípjen meg. Ugye nem álmodom?

- Mingyu Oppa.

- Hüm?

- Csípj meg - először nem vette, aztán még is megcsípte a karomat.

- Aúú! Mégsem álmodom - majd összeszedtem magam, s végül kimondtam. - Köszönöm. Úristen! Nagyon köszönöm! - szinte könnyeztem, annyira örültem ebben a percben.

- Jöjjön a torta! Mindjárt éhen halok, annyit kellett ma várnunk - Hoshi a hasát simogatta közben.

- Ezt nem nekem kéne mondanom? Én jártam le a lábam.

- Nehéz volt kiválasztani a megfelelő tortát. Mivel tudtuk, hogy majdnem mindenevő vagy - röhögte el magát S.Coups. Woozi vágott nekem egy szeletet a tortából, amíg a többiek szétszóródtak. Rövidest mind visszatértek egy-egy ajándékkal a markukban.

- Először az enyémet! - Seungkwan már az orrom elé tolta a dobozt.

- Jó-jó!

- Úú nagyon jól néz ki! - vettem a kezembe a kütyüt.

- Seokmin-nal közösen vettük. Gondoltunk kéne egy, ha már annyi zenét hallgatsz.

- Köszönöm Oppa. Sokat is fogom használni - de aztán jött Dino is, aki szintén majd fejbe vágott az ajándékával. Igaz, az övé csak becsomagolva volt.

- De cukii! Imádom a minionokat!

- Én is! Tudtam, hogy tetszeni fog neked!

- Köszönöm ezt is.

Sorjában haladtunk. Woozi, aki négy (!!) uzsonnás dobozt adott, majd azt mondta, hogy „még kelleni fog”. Nagyot nevettem ezen. Ha már annyira kajabolond vagyok, akkor miért is ne kaphatnék egy uzsis dobozt? Legalább hasznos ajándékokat vettek nekem. Utólag megköszöntem neki a csokrot is, amit tőle kaptam.

Hoshi-tól egy baglyos nyakláncot. (Tuti megbeszélték Woozi-val, hogy baglyokkal fognak ellepni engem). A végén annyi baglyom lesz, hogy félni fogok tőlük. Néha, Jázminnal babzsák bagoly mániánk van.

Joshua-tól csokoládét kaptam, aminek örültem is, meg nem is. A csokoládét nem tarthattam meg örökre, a másik pedig, hogy muszáj lesz megennem, máskülönben megromlik. A csokoládé.

Jun és The8 Rilakkumás mamuszt vettek nekem! Jun direkt hozzátette, hogy The8 valami „cukit” akart nekem venni, mert illik az én kis „cuki” személyiségemhez, mert olyan kis "cuki" vagyok. 

Jeonghan-tól és S.Coups-tól egy-egy könyvet kaptam. Méghozzá a Csillagainkban a hibát és a Papírvárosokat John Green-től. A két legidősebb tag megjegyezte, hogy „bestseller könyvek, szóval biztos tetszeni fog”.

 Vernon ajándéka lepett meg a legjobban, mert ő egy fekete Adidas Superstart adott nekem. (!!)

- Úristen! Tessék egy kis pénzt - adtam a kezébe egy pár Won-t.

- Nem, nem kell nekem.

- De kell! Ha ilyen méregdrága cipőt adsz, legalább egy kis pénzt adjak már érte - Vernon egy ideig kérdőn rám pillantott, mert nem vette a célzást. - Tudod, ha cipőt ajándékozol, az azt jelenti, hogy az illető el fog futni tőled, ezért kell egy kis pénzt adnom.

- Ja, vágom. Az hogy lehet, hogy ő koreai, még is jobban tudom az illemszabályokat?

- Mindenesetre nagyon köszönöm. Egy feketét is akartam.

- Emlékeztem a cipőméretedre - kacsintott rám.

- Na és tőletek mit fog kapni? - intett Jeonghan Wonwooék felé.

- Azt majd Mingyu adja oda.

- Hát jó.

A buli megkezdődött, amitől az egész szomszédság zengett. Nem, nem azért mert 13 srác és 1 lány bulizott egy kertben. Áh, nem azért. A kajákat, amiket vettem kibontottuk, majd lassanként felemésztődött minden. A srácok bekapcsolták a zenét. Éreztem, hogy a buli lassanként elszabadul, főleg mert egyedüli lányként nem sok mindent tudtam csinálni. Mindenesetre én is beszálltam az őrjöngésbe.

https://www.youtube.com/watch?v=jqYxyd1iSNk

Katy Perry- Birthday (Születésnap)

-I heard you’re feeling
  Nothing’s going right
  Why don’t you let me
  Stop by
  The clock is ticking
  Running out of time
  So we should party
  All night

- Hallottam úgy érzed
  Hogy semmi sem megy jól

  Miért nem hagyod, hogy megállítsam?

  Az óra megy

  Kifutunk az időből

  Ezért buliznunk kellene egész éjjel

- So cover your eyes
  I have a surprise
  I hope you got a healthy appetite
  If you wanna dance
  If you want it all
  You know that I’m the girl that you should call

- Csukd be a szemeidet

  Van egy meglepetésem

  Remélem, hogy jó étvágyad van

  Ha táncolni akarsz

  Ha bármi mást akarsz

  Tudod, hogy engem kell hívnod

- Boy, when you’re with me
  I’ll give you a taste
  Make it like your birthday every day
  I know you like it sweet
  So you can have your cake
  Give you something good to celebrate

- Amikor velem vagy

  Minden jót megadok neked

  Minden nap olyan lesz, mint a születésnapod

  Tudom, hogy szereted az édeset

  Ezért lesz tortád is

  Adunk rá okot, hogy ünnepeljünk

- So make a wish
  I’ll make it like your birthday every day
  I’ll be your gift
  Give you something good to celebrate

- Kívánj valamit

  Minden nap olyan lesz, mint a születésnapod

  Én leszek az ajándékod

  Adunk rá okot, hogy ünnepeljünk

Épp egy dobozos fantáért nyúltam, amikor Mingyu megbökte a vállam.

- Beszélhetnénk?

- Persze, mondd csak.

- Mármint négyszemközt.

- Öö, oké - Ezt most nem értem. Miért most akar velem beszélni? Mindegy. Vele mentem, fel az emeletre. Pontosabban a teraszra. Még nem igazán volt sötét kint, de így is látni lehetett egy pár csillagot az égen.

- Ezt neked vettük Wonwoo-val - adott oda nekem egy kis csomagot. Egy parfüm volt benne. Nem akármilyen parfüm. La vie est belle (vagyis az élet szép) parfüm a Lancome-tól, ami mostanában eléggé népszerű.

- Ezt honnan…

- Kicsit nézegettem a neten, gondoltam tetszeni fog, meg illik is hozzád ez az illat.

- Köszönöm szépen Mingyu Oppa - már mentem volna le, amikor megragadta az egyik karom.

- Várj, még beszélni akartam veled valami fontosról.

- Mi lenne az a fontos? - néztem bele a sötét barna szemeibe, majd a korláthoz sétáltam, hogy kémleljem az eget. Mingyu még csendben maradt. Azt hittem sose fog megszólalni, ezért csendben vártam. Megköszörülte a torkát, majd hozzám szólt.

- Emlékszel arra az estére, amikor a mozi helyiségben voltunk?

- Ühüm, emlékszem rá.

- Arra is emlékszel mit mondtam akkor? - felidéztem a történteket. Én, Mingyu, mozi, Ketten. - Akkor emlékeztetlek rá. „De azt nem garantálom, hogy valaki nem fog beléd szeretni közülünk, mert ki ne szeretne egy ilyen aranyos lányt?” Lilly. Én azon a napon, teljes mértékben beléd szerettem. És az a valaki én vagyok.

Ez annyira hirtelen jött, hogy reagálni se volt időm. Hallottam, hogy Mingyu lassú léptekkel felém halad, majd megállt előttem. Pár centire voltunk egymástól. A fél kezét a korlátra helyezte, majd mélyen a szemembe nézett. Csakis az én tekintetemet kereste.

- Nos, mit válaszolsz?

- Én… még nem tudom - majd elrohantam. Otthagytam. Mint egy gyáva. Nem tudok erre mit mondani, sőt most nem is akarok semmit se. Gyorsan lesiettem a lépcsőn, majd S.Coups-sal beszéltem.

- Aláírod az albumom?

- Milyen albumod?

- Seventeen Carat, Boys Be Hide and Seek.

- Meg van neked?

- Meg. Na, akkor aláírjátok, vagy várjak meg egy fansign-t? - gúnyos vigyort ejtettem. Nem kellett több ennél, S.Coups odahívott mindenkit, hogy írja alá az albumaim. Páran még hozzátették, hogy „ Azta, meg van neki”, „Mióta?”. De itt nem állt meg a buli. Nem véletlenül medencés buli volt ez.

- Ne adjunk egy másikat?

- Nem köszönöm, nem kell. Régóta a szívemhez nőttek ezek.

- Akkor most jöjjön a nagy meglepetés! - mondta Hoshi.

- Milyen meglepetésről beszélsz?

- Seungkwan, segíts már - megfogtak két oldalról, majd egyenest a vízbe zuhantam. A víz iszonyat hideg volt, másrészt szoknyában voltam. Először jót nevettek ezen, aztán rájöttek, hogy szoknyában voltam. Csuromvizesen kimásztam a medencéből. A fiúk odadobtak nekem egy pólót, amit felvettem, hogy a visszaúton ne áztassam el a „bőrülést”. A visszaúton dideregtem. Hoshi rám adott egy törölközőt.

- Bocsi. Tényleg.

- Ne-nem, sem-mi baajj.

* Napló

Ilyen jó napom se volt még. Komolyan, erre a szülinapra még nagyon-nagyon sokáig fogok emlékezni. Egyrészt, mert lejártam a lábamat, másrészt pedig, az miatt. Már aludni készültem, amikor valaki még egyszer becsöngetett hozzám. Ajtót nyitottam, de addigra már nem találtam senkit, csak egy dobozt, ami előttem hevert. Bevittem, majd elolvastam a rajtahagyott borítékot.

„Mrs. Kim küldi neked. Még hálás leszel érte.”

Kicsomagoltam a dobozt, majd tátva maradt a szám. Mrs. Kim ezt nem gondolhatja komolyan. Őrület. Egy fürdőruhát vett nekem, sőt nem is akármilyent, Triangl bikinit. Ahj istenem, még a méretet is eltalálta. Megölöm, megölöm!