2016. július 20., szerda
Esküszöm... Wonwoo születésnapi előkészületei kizökkentettek a mindennapi rutinomból. Leginkább az alváshiány miatt. Még hajnali kettőkor is alig bírok elaludni, arról nem is beszélve, hogy délután kettőkor kelek fel. 5 ébresztőt is beállítottam, de semmi hasznát nem vettem, mivel mindig felkeltem és kikapcsoltam, majd újból elaludtam. Muszáj elmondanom valakinek. Ez így nem mehet tovább.
Becsöngettem a 14-es szobába. Boo Seungkwan rezidenciájába.
- Ki az? - hallottam hangját.
- Lilly - válaszoltam, majd ajtót nyitott.
- Miben segíthetek? - udvariasan megkérdezte, habár látszott rajta, hogy nem értette, miért kerestem fel.
- Szeretnék tanácsot kérni tőled... Mostanában nem alszom valami jól..
Seungkwan egy ideig gondolkodott, majd rávágta.
- Próbáltál fent maradni egy egész napot? - játékosan mondta. Azt hittem, hogy viccel.
- Nem, még nem próbáltam.
- Meg is van! Egy nap, amikor nem hagyunk téged aludni nappal csak este, így visszaszoksz az alváshoz.
- Ez egy kihívás akar lenni?
- Vegyük úgy. Gyere le a földszintre egy óra múlva és egy táskába pakold be a legszükségesebb dolgokat.
- Mire készülsz? - oldalra döntöttem a fejem. Egyáltalán nem értettem mire céloz.
- Majd meglátod.
Úgy tettem, ahogy ő kérte, mondjuk nem tudom, hogy mi a terve. Átöltöztem egy kényelmes szerelésbe, mivelhogy kint iszonyatos hőség volt. Egy hátizsákba bepakoltam a legszükségesebb kellékeimet. Telefon, töltő, fülhallgató, pénztárca, zsebkendő, könyv, sebtapasz, 5 Kinder Bueno (nem én lennék, ha nem vinnék magammal nassolni valót) és egy palack víz. Nem tettem fel semmi sminket, mivel az se tudná elfeledtetni a fáradtságot, amit éreztem. Utólag még megragadtam a párnámat is, habár nem kellett volna.
- A párna marad - küldött vissza Seungkwan.
Visszamentem a szobámba és ledobtam. Lementem a földszintre, ahol a fiúk vártak táskákkal a hátukon. Nem értettem semmit.
- Mi folyik itt? - kérdezte Vernon. Mindenki kíváncsi volt Seungkwan válaszára.
- Egy kirándulásra megyünk! - válaszolta higgadtan.
- Hogy mi? - értetlenül álldogáltam.
- Egy éjszaka messze a várostól. Nyugalom. A szállást és az ételt a személyzet intézi el nekünk.
- Kemping?
- Nem, mert nincsenek sátrak. Azért köszi az ötletet.
- Akkor visszamegyek a szobámba - pár lépést tettem, amikor Seungkwan egy mozdulattal megállított. A fejem fölé emelte a táskámat a fogójánál fogva, így a lábam is a föld fölött lebegett.
- Engedj el!
- Rendben, de akkor ígérd meg, hogy jössz.
- Jó-jó! - elengedett, amitől talpra estem. Nagyon agyafúrt volt a terve.
A buszt ezúttal egy sofőr vezette. Választanom kellett, hogy ki mellé üljek, mivel Seungkwan gondoskodott arról, hogy eltávolítsák az ágyamat. Nagyszerű. Végül Dokyeom mellé ültem le, de őt nem érdekelte különösebben. Csak az ablakból tekintett ki a világra. Ha jobban belegondolok, személyes beszélgetésem még nem volt vele, szóval megszólítottam.
- Dokyeom Oppa?
- Hümm?
- Mondd, miért vagy mindig ilyen jókedvű?
- A fiúk miatt, meg általában minden boldoggá tesz. De hidd el, nekem is vannak olyan napjaim, amikor nem önmagam vagyok.
- Értem.
- Te hogy vagy ezzel?
- Úgy gondolom, hogy a vihar után, mindig szivárvány van - bólintott, ezzel jelezve egyetértését.
- Miért jöttél Dél-Koreába?
- Régóta hallgatok K-popot. Körülbelül 2012-ben szerettem bele Koreába. Elkezdett érdekelni minden erről az országról. Nem csak a zene, hanem a kultúra, az ünnepek, a gasztronómia. Arról nem is beszélve, hogy 7 éves korom óta K-dramákat nézek. Nagyon örültem, amikor 3 hónapja a menedzserem azt mondta, hogy Koreában tanulhatok egy évig ingyenesen. Szeretnék, majd itt dolgozni.
- Milyen szép kezdet. Na és milyen karriert akarsz?
- Mivel egy Guru vagyok, értelem szerint szépségápolással akarok foglalkozni. Lehetnék sminkes is, de még nem tudom mit fog hozni a jövő.
- Az is lehet, hogy Idol leszel.
- Oppa! Még mindig nem tudom erre a választ. Amúgy is, még nem találtam rá okot, hogy az legyek.
- Kell ehhez ok?
- Igen.
Seungkwan eközben bekapcsolta a videokamerát, amit a TV műsor harmadik része miatt hozott el. (A második rész csak Wonwoo születésnapi partijáról szólt.)
- Lilly! Mondd, nincs valaki, aki tetszik most neked? - kérdezte Seungkwan.
- ...Milyen kérdés ez?
- Ah, a fanjaink annyira irigyelhetnek téged, mivel a kedvenc bandájukkal élsz. Ha én te lennék, már biztos bepróbálkoztam volna valakinél.. - jegyezte meg Seungkwan.
- Én.. nem az a fajta vagyok.
- Tegyük ezt egy kicsit érdekesebbé egy kérdezz-felelekkel. 13 kérdés mindenkitől, amire gyorsan és őszintén kell válaszolnod. Ha nem, fejbe váglak a játék kalapácsommal - mutatta felém a piros játékszert.
- Hana dul se!
S.Coups: - Csirke vagy marha?
- Csirkét jobban szeretem.
Jeonghan: - Cipőméret?
- 220....5 - nem tudtam befejezni, mert a piros kalapács, már fejbe talált.
Joshua: - Kedvenc dal?
- MANSAE! - a karjaimat a magasba lendítettem. Ez a két szó jutott először eszembe. Mondjuk a válaszom miatt eleresztettek egy-két mosolyt. Ki ne tenné ezt?
Jun: Mi az ideálod?
- Nincs ideálom.
Hoshi: Mikor kelsz fel?
- 10:10!
Wonwoo: Kedvenc koreai lány banda?
- öhh.. .. - nem hagyta, hogy befejezzem. Túlságosan gyors! Amúgy sincsen kedvenc koreai lány bandám...
Woozi: Megakarsz házasodni?
- Igen.
Dokyeom: Mondj valamit koreaiul!
- Sebeuntin Sarangheyo ♥!
Mingyu: Ki áll hozzád a legközelebb közülünk?
- Te - Seungkwan fejbe vágott. Ezt most miért tette?! Jó, mondjuk hazudtam..
The8: Miért vagy ilyen aranyos?
- Kamsahamnida. Ennyit tudtam Minghao-nak mondani. Mindig azt mondja, hogy aranyos vagyok.
Seungkwan: Hoshit vagy Seungkwant kedveled jobban?
- Mindkettőt.... Auu!
Vernon: Kedvenc rapper?
- Vernon - felém mutatott. Úgy látszik tetszett neki a válaszom.
Dino: Kedvenc banda?
- Seventeen!
- Wah~ - mindenki tapsolt.
- Nem rossz, mondjuk pár kérdésnél biztos hazudtál - Seungkwan lenézően rám pillantott.
- Próbáltam őszintén válaszolni mindenre. Mondjuk nem értettem, hogy miért vágtál fejbe, amikor azt mondtam, hogy Mingyu-t kedvelem jobban...
- Egyszerű. Seungkwan féltékeny - szólt közbe Vernon.
- Nem igaz!
Ezek után csak csendben figyeltem őket, néhol eleresztettem egy-két mosolyt.
A hely, ahova mentünk egy erdő mélyén volt, messze a mai civilizációtól. Hogy is mondjam, alig láttam a fák sűrű koronái miatt. Egy ideig busszal mentünk, de utána leszálltunk, majd gyalog tovább mentünk. Mire odaértünk, már be is sötétedett. A fiúk tárbortüzet gyújtottak, kihoztak székeket, én pedig csak csendben figyeltem őket. A szállásunkon már elő volt készítve mindegyikünknek egy adag curry. Megmelegítettük őket, majd kimentünk.
A tábortűz köré ülve ettük a curryt. Sokat beszélgettünk egymással, sőt meg is osztottuk a félelmeinket. Amitől a legjobban rettegtünk. Voltak, akik különböző fóbiáról beszéltek, köztük a repülési félelem, tériszony, bogarak, de az enyém egészen máshogy hangzott. Úgy gondoltam, hogy a velük eltöltött idő, napról napra több emléket hoz nekem. Közelebb érzem magam hozzájuk.
- Hogy az én félelmem micsoda? Nem a feledéstől félek, hanem attól, hogy elfelejtenek.
- Az nem fog megtörténni, ne aggódjál - próbált megnyugtatni a Leader.
Én nem így gondoltam. Nehezen engedtem be embereket az életembe. Emberek lépnek ki és be az életemben. Ezért is felejtenek el engem. Nem tudok megnyílni az embereknek.
Későre járt már az idő, ezért mind elmentünk lefeküdni. A többiek már ásítozva mentek be a kis házba. Kivéve én.
- Ki az? - hallottam hangját.
- Lilly - válaszoltam, majd ajtót nyitott.
- Miben segíthetek? - udvariasan megkérdezte, habár látszott rajta, hogy nem értette, miért kerestem fel.
- Szeretnék tanácsot kérni tőled... Mostanában nem alszom valami jól..
Seungkwan egy ideig gondolkodott, majd rávágta.
- Próbáltál fent maradni egy egész napot? - játékosan mondta. Azt hittem, hogy viccel.
- Nem, még nem próbáltam.
- Meg is van! Egy nap, amikor nem hagyunk téged aludni nappal csak este, így visszaszoksz az alváshoz.
- Ez egy kihívás akar lenni?
- Vegyük úgy. Gyere le a földszintre egy óra múlva és egy táskába pakold be a legszükségesebb dolgokat.
- Mire készülsz? - oldalra döntöttem a fejem. Egyáltalán nem értettem mire céloz.
- Majd meglátod.
Úgy tettem, ahogy ő kérte, mondjuk nem tudom, hogy mi a terve. Átöltöztem egy kényelmes szerelésbe, mivelhogy kint iszonyatos hőség volt. Egy hátizsákba bepakoltam a legszükségesebb kellékeimet. Telefon, töltő, fülhallgató, pénztárca, zsebkendő, könyv, sebtapasz, 5 Kinder Bueno (nem én lennék, ha nem vinnék magammal nassolni valót) és egy palack víz. Nem tettem fel semmi sminket, mivel az se tudná elfeledtetni a fáradtságot, amit éreztem. Utólag még megragadtam a párnámat is, habár nem kellett volna.
- A párna marad - küldött vissza Seungkwan.
Visszamentem a szobámba és ledobtam. Lementem a földszintre, ahol a fiúk vártak táskákkal a hátukon. Nem értettem semmit.
- Mi folyik itt? - kérdezte Vernon. Mindenki kíváncsi volt Seungkwan válaszára.
- Egy kirándulásra megyünk! - válaszolta higgadtan.
- Hogy mi? - értetlenül álldogáltam.
- Egy éjszaka messze a várostól. Nyugalom. A szállást és az ételt a személyzet intézi el nekünk.
- Kemping?
- Nem, mert nincsenek sátrak. Azért köszi az ötletet.
- Akkor visszamegyek a szobámba - pár lépést tettem, amikor Seungkwan egy mozdulattal megállított. A fejem fölé emelte a táskámat a fogójánál fogva, így a lábam is a föld fölött lebegett.
- Engedj el!
- Rendben, de akkor ígérd meg, hogy jössz.
- Jó-jó! - elengedett, amitől talpra estem. Nagyon agyafúrt volt a terve.
A buszt ezúttal egy sofőr vezette. Választanom kellett, hogy ki mellé üljek, mivel Seungkwan gondoskodott arról, hogy eltávolítsák az ágyamat. Nagyszerű. Végül Dokyeom mellé ültem le, de őt nem érdekelte különösebben. Csak az ablakból tekintett ki a világra. Ha jobban belegondolok, személyes beszélgetésem még nem volt vele, szóval megszólítottam.
- Dokyeom Oppa?
- Hümm?
- Mondd, miért vagy mindig ilyen jókedvű?
- A fiúk miatt, meg általában minden boldoggá tesz. De hidd el, nekem is vannak olyan napjaim, amikor nem önmagam vagyok.
- Értem.
- Te hogy vagy ezzel?
- Úgy gondolom, hogy a vihar után, mindig szivárvány van - bólintott, ezzel jelezve egyetértését.
- Miért jöttél Dél-Koreába?
- Régóta hallgatok K-popot. Körülbelül 2012-ben szerettem bele Koreába. Elkezdett érdekelni minden erről az országról. Nem csak a zene, hanem a kultúra, az ünnepek, a gasztronómia. Arról nem is beszélve, hogy 7 éves korom óta K-dramákat nézek. Nagyon örültem, amikor 3 hónapja a menedzserem azt mondta, hogy Koreában tanulhatok egy évig ingyenesen. Szeretnék, majd itt dolgozni.
- Milyen szép kezdet. Na és milyen karriert akarsz?
- Mivel egy Guru vagyok, értelem szerint szépségápolással akarok foglalkozni. Lehetnék sminkes is, de még nem tudom mit fog hozni a jövő.
- Az is lehet, hogy Idol leszel.
- Oppa! Még mindig nem tudom erre a választ. Amúgy is, még nem találtam rá okot, hogy az legyek.
- Kell ehhez ok?
- Igen.
Seungkwan eközben bekapcsolta a videokamerát, amit a TV műsor harmadik része miatt hozott el. (A második rész csak Wonwoo születésnapi partijáról szólt.)
- Lilly! Mondd, nincs valaki, aki tetszik most neked? - kérdezte Seungkwan.
- ...Milyen kérdés ez?
- Ah, a fanjaink annyira irigyelhetnek téged, mivel a kedvenc bandájukkal élsz. Ha én te lennék, már biztos bepróbálkoztam volna valakinél.. - jegyezte meg Seungkwan.
- Én.. nem az a fajta vagyok.
- Tegyük ezt egy kicsit érdekesebbé egy kérdezz-felelekkel. 13 kérdés mindenkitől, amire gyorsan és őszintén kell válaszolnod. Ha nem, fejbe váglak a játék kalapácsommal - mutatta felém a piros játékszert.
- Hana dul se!
S.Coups: - Csirke vagy marha?
- Csirkét jobban szeretem.
Jeonghan: - Cipőméret?
- 220....5 - nem tudtam befejezni, mert a piros kalapács, már fejbe talált.
Joshua: - Kedvenc dal?
- MANSAE! - a karjaimat a magasba lendítettem. Ez a két szó jutott először eszembe. Mondjuk a válaszom miatt eleresztettek egy-két mosolyt. Ki ne tenné ezt?
Jun: Mi az ideálod?
- Nincs ideálom.
Hoshi: Mikor kelsz fel?
- 10:10!
Wonwoo: Kedvenc koreai lány banda?
- öhh.. .. - nem hagyta, hogy befejezzem. Túlságosan gyors! Amúgy sincsen kedvenc koreai lány bandám...
Woozi: Megakarsz házasodni?
- Igen.
Dokyeom: Mondj valamit koreaiul!
- Sebeuntin Sarangheyo ♥!
Mingyu: Ki áll hozzád a legközelebb közülünk?
- Te - Seungkwan fejbe vágott. Ezt most miért tette?! Jó, mondjuk hazudtam..
The8: Miért vagy ilyen aranyos?
- Kamsahamnida. Ennyit tudtam Minghao-nak mondani. Mindig azt mondja, hogy aranyos vagyok.
Seungkwan: Hoshit vagy Seungkwant kedveled jobban?
- Mindkettőt.... Auu!
Vernon: Kedvenc rapper?
- Vernon - felém mutatott. Úgy látszik tetszett neki a válaszom.
Dino: Kedvenc banda?
- Seventeen!
- Wah~ - mindenki tapsolt.
- Nem rossz, mondjuk pár kérdésnél biztos hazudtál - Seungkwan lenézően rám pillantott.
- Próbáltam őszintén válaszolni mindenre. Mondjuk nem értettem, hogy miért vágtál fejbe, amikor azt mondtam, hogy Mingyu-t kedvelem jobban...
- Egyszerű. Seungkwan féltékeny - szólt közbe Vernon.
- Nem igaz!
Ezek után csak csendben figyeltem őket, néhol eleresztettem egy-két mosolyt.
A hely, ahova mentünk egy erdő mélyén volt, messze a mai civilizációtól. Hogy is mondjam, alig láttam a fák sűrű koronái miatt. Egy ideig busszal mentünk, de utána leszálltunk, majd gyalog tovább mentünk. Mire odaértünk, már be is sötétedett. A fiúk tárbortüzet gyújtottak, kihoztak székeket, én pedig csak csendben figyeltem őket. A szállásunkon már elő volt készítve mindegyikünknek egy adag curry. Megmelegítettük őket, majd kimentünk.
A tábortűz köré ülve ettük a curryt. Sokat beszélgettünk egymással, sőt meg is osztottuk a félelmeinket. Amitől a legjobban rettegtünk. Voltak, akik különböző fóbiáról beszéltek, köztük a repülési félelem, tériszony, bogarak, de az enyém egészen máshogy hangzott. Úgy gondoltam, hogy a velük eltöltött idő, napról napra több emléket hoz nekem. Közelebb érzem magam hozzájuk.
- Hogy az én félelmem micsoda? Nem a feledéstől félek, hanem attól, hogy elfelejtenek.
- Az nem fog megtörténni, ne aggódjál - próbált megnyugtatni a Leader.
Én nem így gondoltam. Nehezen engedtem be embereket az életembe. Emberek lépnek ki és be az életemben. Ezért is felejtenek el engem. Nem tudok megnyílni az embereknek.
Későre járt már az idő, ezért mind elmentünk lefeküdni. A többiek már ásítozva mentek be a kis házba. Kivéve én.
2016. július 21., csütörtök
0:07
0:07
Miután arcot mostam, kiosontam a szállásról. Nem voltam álmos. Gondoltam jól esne egy éjjeli levegőzés, még egy kis ideig. Leültem a már eloltott tábortűz előtt levő székre, majd elkezdtem gondolkodni.
Helyes-e az, hogy itt vagyok velük? - ekkor egy hang hívott a távolból. Hátrafordultam, majd megláttam őt, ki piros felsőt viselt.
- Lilly! Mit keresel itt? - Mingyu-t láttam a távolból. Egyre csak közeledett felém.
- Nem tudtam elaludni, ezért itt vagyok.
- De miért vagy itt egyedül?
- Néha jól esik a magány.
- Na mondd, ezúttal mi van.
- Tényleg jó az, hogy most veletek vagyok? Nem vagyok teher a számotokra? Ezernyi ilyen kérdés van a fejemben, ami nem hagy nyugton.
- Ezt most felejtsd el. Szerencsésnek kéne érezned magad, mert a kedvenc bandáddal lehetsz a nap 24 órájában. Amúgy is, most már a bandánkhoz tartozol. Azon kéne gondolkodnod, hogy mi lesz a lehetőségeddel, hogy nálunk debütálj.
- Ühüm... De akkor is.. Még mindig nem tudom feldolgozni azt, hogy azért hoztak ide, hogy belőlem is hírességet faragjanak.. Nem tudom, hogy akarom-e ezt.
- Szívesen látnálak téged a Pledisnél, mivel.. - nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis a fejem a vállára dőlt, majd mély álomba zuhantam.
- Van benned valami igazán érdekes. Néha irigy vagyok a többiekre, mert olyan sok időt töltenek veled. Majd egyszer elmondom neked, hogy szükségem van arra, hogy velem legyél - Mingyu a fejemre hajtotta fejét, majd egy ideig úgy maradtunk. Éreztem a meleg érzést, ami a levegőben volt, habár a tábortűz már rég eloltva volt.
- Van benned valami igazán érdekes. Néha irigy vagyok a többiekre, mert olyan sok időt töltenek veled. Majd egyszer elmondom neked, hogy szükségem van arra, hogy velem legyél - Mingyu a fejemre hajtotta fejét, majd egy ideig úgy maradtunk. Éreztem a meleg érzést, ami a levegőben volt, habár a tábortűz már rég eloltva volt.
- Kowareta sekai no sumikko de
Bokura wa sora miageteru
Kimi no nukumori wo sagashi ni
Yuku yo
- Az összetört világ peremén
Felnézünk az égre
Megfogom találni..
A melegségedet
- Tada te wo nobashiteta Ikiba mo nai kuse ni
Sabishisa kakushite Tesaguri de aruku
Kimi ga inai yoru ni
Hajimete kanjita
Kokoro no naka no itami
- Kinyújtottam az egyik karom, ha nem is volt hová mennem
Mivel magányos vagyok, kezemmel a falba kapaszkodva sétálok
Először éreztem
Az éjjelen, amikor elmentél
A fájdalmat a szívemben
- Kowareta sekai no sumikko de
Bokura wa sora miageteru
Kimi no nukumori wo sagashi ni
Yuku yo
- Az összetört világ peremén
Felnézünk az égre
Megfogom találni..
A melegségedet
- Tsunaida sono te no binetsu ga
Kienai akari wo tomoseba
Boyaketa sekai no sumi made
Terasu Hora Azayaka ni
- Egymásba font kezeink csekély melegsége
Azt az előérzetet sugallja, hogy ez sosem fog elhalványulni
Találjuk meg együtt a melegséget
Azt a világot, ami még nem látható
