2016. szeptember 3., szombat

17. fejezet: Vágyódás minden szívben 3. rész

22:30
            - Melani… ti… mit… – hebegtem minden kimondott szót.
           
            - Lilly! Meg tudom magyarázni… – állt fel Seungkwan mellől és felém közeledett. De addigra én már kifakadtam.

            - Melani… az még nem zavar, amit láttam. Úgyis el fogod mondani. De most komolyan… MIT KERESTEK TI AZ ÁGYAMON? – ordítottam rá Melanira életemben először.

            - Oké. Nem a te ágyadban csináltuk amúgy, csak most ültünk le oda. Seungi ki akarta nyitni az ablakot, mert meleg volt, utána lusta volt visszamenni az enyémhez – magyarázta el Melani röviden és tömören. Közben fél pillantással ránézett Seungkwanra, aki próbált nem vigyorogni mögüle.

            - Mióta hívod Seungkwan Oppa-t Seunginak egyáltalán? Mióta? Hogyan? – Egyszer Seungkwanra, majd Melanira néztem, de a kínos helyzet miatt volt ennyire nagy csend köztünk.

            - Lilly, ülj le – szólalt meg végre Seungkwan is. Egy ideig még lefagyva álltam az ajtóban, azonban mégis erőt vettem magamon, és úgy tettem, ahogy mondta, helyet foglaltam a sarokban heverő fotelben. Karjaimat a karfán pihentettem, lábaimat pedig szorosan összezártam. Nem tagadom, kíváncsi voltam rájuk. Ki ne szeretné tudni, hogy a csapattársa egy bálvánnyal van együtt?

            - Egy ideje már együtt vagyunk. Februárban találkoztunk egy fellépés alatt, amikor CL háttértáncosa voltam. Akkor léptek fel a fiúk is és akkor ismertem meg Seungit. Azóta csak kakaotalkon beszéltünk, mert tilos volt akkor a kollégiumon, sulin és tánctermen kívül máshova mennem, ha nem másokkal megyek. Kábé 2 hónapja írta Seungi, hogy meghallgatást tart a Pledis és én azonnal belementem. Ott hagytam a YG-t és jelentkeztem. Igen, ott hagytam az egyik legjobb céget, de az álmaimat nem adtam fel. Meg egy újat is találtam – néztek össze egymással, mire mindkettőjük arcán egy örömteli mosoly jelent meg. Érezni lehetett a köztük levő szoros kapcsolatot, ami miatt én ott helyben majdnem elolvadtam, mert olyan édesek voltak együtt, hogy már kezdtem elfelejteni a 10 perccel ezelőtt történteket.

            - És… – tartottam egy kis hatásszünetet. - Ki volt, aki bevallotta a másiknak? – fürkésztem tekintetemmel az arcukat, mire Seungkwan elnevette magát és felemelte a kezét. - Uhh, amúgy gratulálok nektek, még ha az előbb elég gáz is volt – röhögtük el magunkat mindhárman. A részletekbe nem szerettem volna belemenni, úgy gondoltam, az már az ő dolguk volt. Sejthettem volna. Már a táncpróbán is úgy tűnt, mintha már azelőtt is jóban lettek volna. Hogy nem vettem akkor észre? Nem számít.

            - Amúgy, milyen volt a randid cuki Minghaoval? – lepett meg Melani hirtelen kérdése. Nem mondhatok el neki mindent, főleg nem Seungkwan jelenlétében. Egy ideig gondolkodtam, hogyan is mondhatnám el, aztán megszólaltam.

            - Minghao elvitt legalább 4 helyre enni, utána megnéztük 9-kor a Banpo hidas műsort – álltam meg egy pillanatra. Hisz ezután következett Mingyu felbukkanása. Tényleg el kellene ezt mondanom Seungkwan előtt is? Mi baj lenne belőle?

            - És? – faggatózott tovább Melani.

            - Úgy érzem magam, mintha valami kihallgatáson lennék – nevettem bele a mondatomba, csakhogy oldjam egy kicsivel a feszültséget. - Úgyis Seungkwannal vagy együtt, szóval nem lehet baj. A műsor után Mingyu lepett meg minket – erre mindketten elcsendesedtek. Már megint.

            - Most, hogy mondod… Mingyu említett valami ilyesmit, hogy ne közeledjünk hozzád annyira, ezért se beszéltem veled az első nap úgy, ahogy szoktunk. Nem tudtam, hogy ezt úgy értette – vett egy mély levegőt, azután tovább beszélt. - Úgy látszik, emiatt nem kerestek téged a tagok, pedig nagyon hiányoztál nekünk – pásztázta a földet szemével.

            - Gondoltam, hogy valami ilyesmit mondhatott, mert Mingyu és Minghao Oppa valami ilyesmin veszekedtek…

            - Lilly. Szereted Mingyut? – Meghökkentem Melani kérdésére. Viszont minek hazudjak az érzéseimről pont neki? Gondolkodás nélkül hagytam, hogy a szavak folyjanak a számból.

            - Nem szeretem Mingyut. Vagyis, nem úgy szeretem őt, ahogy ő szeretné.

            - És Minghaot?
           
            - Őt sem. Habár… nem egyszer jöttem zavarba miatta a mai nap – fordítottam el a tekintetem róluk, hogy kifelé pillantsak az ablakon, majd vissza rájuk.

            - Akkor? – vitte tovább a témát Melani. Beletúrtam a frufrumba, mielőtt választ adtam volna neki.

            - Holnap fogok vele találkozni – széles mosolyra húztam ajkaimat, miközben a szemem is felvette ugyanazt az ívet. Melani odajött hozzám, leguggolt elém és tőle szokatlan módon ennyit mondott.

            - Két pasi téged akar, de te egy másikat szeretsz. Most mondanék valami csúnyát erre, de inkább csak annyit, hogy sok sikert – borzolta össze a hajamat Melani, ami miatt egyet morogtam rá. Megmondtam már neki is, hogy ne, ismétlem, ne csinálja ezt!

            - Nekem mennem kell – állt fel az ágyról Seungkwan és Melani felé sietett. - Jó éjszakát cicám.

            - Neked is Seungi – Majd egy búcsúcsókot nyomott Melani ajkaira. Felvette a sportcipőjét és már ki is ment volna, ha nem nyílott volna ki rögtön az ajtó, amiből Eunsoo unnie lépett be. Vizes kabátját azon nyomban felakasztotta, utána kibújt cipőjéből. Valami elnézés félét motyogott Seungkwan felé, aki végre ki tudott menni. Eunsoo visszaköszönt nekünk, habár hangját már csak a konyha felől hallottuk. Melanival egymásra néztünk, megvontuk a vállunkat és a konyhába mentünk mi is. Unnie a táskájából pakolta ki az uzsonnás dobozokat a hűtőnkbe, mire Melanival megint fejben beszéltünk egymással, hogy „Mit csinál?” avagy „Honnan van a sok kaja?”

           - Eunsoo unnie, milyen volt a randi Woozi Oppa-val? – kérdezte Melani, ha már én meg sem bírtam mukkanni.

            - Mindjárt, csak ezeket még bepakolom és átöltözöm – intett le minket ennyivel.

            Megvártuk, hogy Eunsoo átöltözzön, addig is a zenei csatornákat böngésztük Melanival a kanapén hemperegve.

            - Amúgy, hol van Süsü? – Eközben még mindig a képernyőt néztem, ahonnan az Up10tion adta elő az Attention dalt, amit akkor hallottam először.

            - Azt mondta, hogy ma bent éjszakázik, sok dolga van – felelte Melani.

            - Szegény, ő is biztos agyon dolgozza magát – gondoltam Süsüre és küldtem felé egy apró bíztatást telepátián keresztül. Más kérdés viszont, hogy valaha meg fogja-e kapni az üzenetet, hisz fedett helységben voltam. A hiánya miatt éreztem kicsit nagynak a négyszemélyes kanapét. Általában Melani és én ültünk a két szélén, míg ők középen ültek és tartották a hatalmas tányér popcornt vagy nachost filmnézés közben.

            - Max. majd hazajön és alszik – tudta le ennyivel a témánkat Melani.

            Eunsoo belépett a nappalinkba egy vadonatúj ruhában, ami miatt sikerült minket megmosolyogtatnia. Nagyon szép volt rajta az a ruha, még is különös volt, hogy ilyenben láttam őt. Leült közénk a kanapé elé, és meglepetésünkre mesélni kezdett nekünk. Közben a távkapcsoló után nyúltam, hogy lehalkítsam a tévét egy hangyányival.


            - Woozival először a cégnél voltunk, mert be kellett fejeznie egy dalt, mielőtt elmentünk volna vacsorázni és várost nézni. Jjigae-t ettünk mindketten az étteremben és közben minden féléről beszéltünk, még mesélt is az új albumról, amin dolgoztak! – Megállt egy rövid levegővétel erejéig. - Utána bementünk egy pár üzletbe is, ahol ezt a ruhát vette meg nekem… Fizettem volna én, de nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy neki kell. Ezután sétáltunk nagyon sokat, de már nem emlékszem hova mentünk. Mindig csak Woozit figyeltem, aki mellettem sétált egészvégig. Miatta felpezsdült a szívem, még a gondolataim is vele lettek tele. Jól esett, hogy velem volt. A pihenésre szánt idejét pedig velem töltötte. Lányok, azt hiszem, szerelmes vagyok – ejtette ki ilyen könnyedén ezeket a szavakat, hogy néhol csak ámultam, amiért ilyen bátran bevallotta nem csak saját magának, hanem nekünk is. - Na és nektek milyen estétek volt? – fordította felénk a tekintetét Eunsoo, mire segítséget kérően Melani felé néztem, aki a szája szélét harapdálta.

            - Nem beszéljük meg ezt máskor? Eléggé késő van már – sikerült Melaninak elterelni a témát. Olyan jó kedvűnek tűnt Eunsoo, nem akartuk, hogy a mi dolgunkkal elrontsuk a kedvét.

            - Még egy fontos kérdésem lenne – állítottam meg mindkettőjüket ennyivel. - Honnan a sok kaja?

            - Woozi adta nekem. Olyan sok adag ételt küldtek a fanok nekik, hogy egy párat nekünk ajándékozott. Ugye milyen kedves tőle? Viszont tudom, hogy nem nekünk csinálták, hanem nekik. Visszautasítani pedig nem volt szívem – tudta le ennyivel Eunsoo.

*Napló

            Mindhárman átöltöztünk, fogat mostunk, majd ágyba bújtunk. A két Unniem egyből elaludt, amíg én hosszú ideig csak a zuhanykabinban ácsorogtam. Hagytam, hogy a langyos víz benedvesítse a testem minden pontját, csak utána nyúltam tusfürdő után. A sok sikálással próbáltam kimosni vegyes érzelmeimet. Mingyu és Minghao egyaránt szerelmesek belém. A gondolatra egyre jobban sikáltam a karomat, ami már akkor vörösben égett, így ha tovább folytattam volna, besebesedik. Leejtettem a kerek fürdő szivacsot és azzal együtt csúsztattam le a lábaimat, míg a hátam neki érintettem a hideg csempének. Erősen fogtam mindkét kezemmel a fejemet, és arcomat térdeimnek nyomtam. Nem akartam semelyiküket sem megbántani. Mindkettőjüket szerettem, de nem olyan értelemben, ahogy ők akarták. Ha az egyiket visszautasítom, megbántom, akkor a másik örülni fog ennek. Viszont, ha mindkét fiút, onnantól fogva soha nem lesz már semmi sem a régi. Holnap pedig Joshuával találkozom. Újra viszont látom azt a férfit, aki képes gyönyörű és keserű érzésekkel is ellepni. Iránta táplálok olyan szeretetet, amit más iránt sosem bírnék. Vagy ez is csak egy olyan érzés, ami idővel elszáll? Csak az első szerelem fogalma lenne? Fogalmam sincs erről sem. Keserves dolog ez a szerelem. Minden kétséget kizáróan őt szerettem. A jelenlétében meg-megremegtem, a hiányától a szívemet döfte egy kés. Most is a könnyeimmel küszködtem, ami a lefolyó vízzel vegyült s már megkülönbözhetetlen volt. Mindkettő csak folyadékból állt. De az egyik több érzéssel tört a felszínre.

szeptember 3., szombat

*Napló

            Reggel kilenc óra volt és a hétfői házijaimat írtam meg. Sok, nagyon sok koreai nyelvtan házi volt, amiből kábé egy kukkot sem értettem, csak annyit, hogy hogyan kell kimondani és leírni. Szokásom volt előre megcsinálni mindent, amit lehetett, viszont ez csak az első félévre vonatkozott sajna. Második félévre olyannyira ellustulok, hogy nem tartom be a határidőket, mindent szinte az utolsó pillanatra időzítek. Csak egy újabb hiba, ami belőlem származott. A sok írástól nagyon meg szokott fájdulni a jobb kezem, ezért tartok 5-10 perces szünetet minden háromnegyed órában. Miközben a kedvenc lejátszási listámat hallgattam, a telefonom rezegni kezdett egyből. Pár millimétert mozdulhatott, én pedig gyorsan megnéztem, hogy mi miatt. Egy új üzenetem volt, méghozzá Joshuától. Amint erre gondoltam a szívem hirtelen elkezdett felgyorsulni. Talán még a kezem is annyira remegett, mint ahogy a telefon tette ezelőtt. Ezt írta.


Sürögtem, forogtam, kerestem azt a ruhadarabot, amit fel akartam venni. Szerencsémre meg is találtam a szárítón egyből. Kibontottam a hajamat a kócos kontyból és ügyelve minden csomóra kifésültem. Lehet már vagy tízszer átfésültem mindenhol, csak hogy sima legyen. Utána hirtelen megfagytam a tükör előtt, mert megláttam Melani arcképét egy gonosz vigyorral. Lassan tettem le a kefét az asztal sarkára és hátrafordultam Melanihoz.

            - Hova mész? Ja, hogy vele lesz randid – kuncogott Melani rajtam. - Kivel is? – kíváncsiskodott már megint. Egy kis hezitálás után, de ki tudtam végre-valahára mondani egy nevet.

            - Joshuával – ajkaimat lebiggyesztettem ezután.

            - Ó! És hogy megy a dolog köztetek? – Tovább folytatta a kellemetlen témát.

            - Hát…

            - Ne mondd azt, hogy még nem is vagytok együtt!

            - Melani, ez nem olyan egyszerű tudod – néztem ki egyenesen az ablakon, a fiúk kollégiuma felé. Ha ideges vagyok, mindig megtöröm a szemkontaktust valakivel és elnézek valamerre máshova. - Szeretem, de ő ezt nem tudja – Ezt követően hatalmas gombóc formálódott torkomban.

- Miért nem vallod már be neki végre? – Látszott Melanin, hogy pillanatnyilag mindennél jobban szeretné, hogy mi együtt legyünk.

- Unnie. Nem jobb, ha megmaradunk az álomnál és nem hagyjuk, hogy lerombolja a valóság? Eddig nem vettem észre egy csöppnyi jelét is annak, hogy érdeklődne irántam… – Melani megpöckölte a homlokomat, mire feljajdultam.

            - Pabo! Ha nem tetszenél neki, nem kérné, hogy menj el gyakorláson kívül máshova is vele! – próbált jobb kedvre deríteni engem, és sikerült is neki. - Én szurkolok nektek, ahogy Eunsooéknak is. – Unnie az ajtóhoz sétált, mire én felálltam és hátulról megöleltem őt a könnyeimmel küszködve.

            - Köszönöm Unnie – öleltem egy kicsivel szorosabban, mint amennyire kellett volna.

            - Jó-jó, de most engedj el légyszí – Erre elengedtem őt.

13:56

            Alig pár perc választott el attól, hogy hivatalosan is kezdetét vegye a mi kis randink. Viszont ismételten egy kissé túl pörögtem a gondolatától. Becsuktam magam után az ajtót és lelépkedtem a lépcsőn. Az ötödik lépcsőfoknál kicsit megcsúsztam, valószínűleg még mindig vizes volt a tegnapi esőtől, amiért egy kis ideig éreztem, hogy rosszul léptem. Habár nem foglalkoztam vele akkor, mert utána úgy tűnt, semmi baja nem volt a bokámnak. Épp hogy leértem, ki volt szabadítva az összes szunnyadó lepke a hasamban. Ott állt neki dőlve a mi kollégiumunk falának és csak egy halvány pillantást vetett rám, ám már akkor sikerült rám mosolyognia. Én pedig akaratlanul is visszamosolyogtam rá. Egy inget viselt, farmerrel párosítva, ami optikailag nagyon megnyújtotta a lábait. Kivételesen még kisebbnek éreztem magam mellette, - olyan százhatvannak, mint amennyi valójában voltam. Nem igazán kezdtünk bele egy témába, csak köszöntünk egymásnak, ő pedig kérte, hogy kövessem. De hogy hova vezetett az út? Halványlila elképzelésem nem volt arról. Csak követtem. Lépést próbáltam tartani vele, ahogy csak bírtam. Lassú lépteimet gyorsabb iramba fogtam, kis szünetet sem tartva. Kezem magam mellett lógattam, s azután egy pillanatig Joshua kezét szemléltem, ami pár nappal ezelőtt az enyémmel volt összekulcsolva. Nem tagadom, vágytam ugyanarra az érzésre, ami az akkori próba alatt volt. Melegség öntött el akkor is, ami csak még jobban megizzasztott. Össze akartam érinteni a kezemet az övével egy véletlen folytán. Végül nem tettem meg. Nem volt ahhoz ennyi bátorságom.

            Egy bolt elé értünk, ahol koreai tradicionális ruhák sorakoztak a kirakatban. A szivárványnál is több színben pompázó ruhadarabok, amelyeket ügyességgel szabtak. Világos színek, keverve a sötét színekkel. Lágyabbak erősebbe egyaránt. Minden fajtát láttam. Élvezettel néztem végig mindegyiken, mint aki még sosem látott ehhez foghatót. Nem várt mozdulat volt, amit Joshua ezután tett. Kinyitotta ennek az üzletnek az ajtaját, mire a csengő azonnal megszólalt, s ezzel jelezte az érkezésünket. Két nő sietett felénk. Egyikük már ősz haját próbálta fekete hajfesték alá rejteni, míg a másik nő kissé fiatalabb volt nála. Akárhogy is néztem, mindketten az örömtől kivirultak, amint megláttak minket ketten. Joshuát lehet azért, mert egyből felismerték. Kérték tőle, hogy rázzanak kezet, mire ő egyből megtette ezt. Felém is ugyanazzal a kéréssel fordultak, viszont az én nevemet megkérdezték. Tény és való, hogy én nem vagyok ismert mások számára, ami személy szerint sosem zavart igazán. Joshua beszélt a nőkkel azon a nyelven, amiből egy szót is alig bírtam felfogni, ezért is volt kellemetlen egy picit. Végül abbahagyta a beszédet. Az egyikük Joshuával ment el egy másik részlegre, ahol, ha jól gondoltam a férfiaknak szabott ruhák voltak, míg a nő, aki velem maradt engem tessékelt be egy fülkébe.

            Nem mért le semmit. Se a magasságomat, se a karom hosszúságát, annyit kért, hogy vegyek fel egy fehér ruhadarabot és azt a két zoknit, amit a kezembe adott. Végezetül megkérdezte hányas cipőt viseltem és már el is viharzott valahova. Ameddig ő a sok ruha közt matatott, felvettem a fehér lepedőszerűséget és a zoknikat is. Unalmamban leültem a székre és balról-jobbra követtem a szemeimmel, ahogy több és több ruhát fog a kezei közt. Egy idő után az összeset leejtette a földre, mert megakadt a szeme egy olyan darabon, ami lehet az ő elképzelésének felelt meg. Odalépett hozzám és a hatalmas szoknyát egészen a mellkasom fölé megkötötte. Először picit túl szorosra sikerült, ezért köhögtem egy picit, de utána lazított rajta. A felsőt pedig fölé vettem fel, utána masniba kötötte elől. Kiengedte a hajamat a lófarok alól és elkezdte kifésülni a hajamat. Egy alacsony kontyba fogta, csak utána nyúlt az asztalon levő hajdíszek után. Ámulattal néztem minden mozdulatát, amikor készen lettünk. Pedig arra gondoltam, hogy a sminkemet is megcsinálja, hisz a mellette levő asztalon ecsetek és szemhéjfestékek sorakoztak, de annyival lezárta, hogy ügyesen sminkeltem ma. Emiatt nem volt szükséges arra. Megkért, hogy álljak egy tükör elé, amiben megtekintettem magam tetőtől talpig. Úgy éreztem, mintha egy másik ember bőrébe bújtam volna, valahol Sejong király idejébe való ágyasnak tűnhettem. Tetszett a látvány. Valahogy túlságosan, mint amennyire kellett volna. Tökéletesen rásimult a finom selyem karomra, ezzel némi eleganciát éreztem a ruha viselésével együtt. Ennek ellenére a velem szemben érkező csillogtatta igazán szemeimet. Az ő színei a világoskék és a sötétebb, szinte már fekete kék volt. Bebizonyosodott, hogy biztos nem evilági lényről beszéltem, hisz bármilyen színt is viselt, kifogástalan megjelenést nyújtott.

            - Nagyon szép vagy – szólalt meg hirtelen, miközben még mindig egymás szemébe néztünk. Zavaromban a ruha hosszú ujjával eltakartam az arcomat és egy köszönöm félét suttogtam. És ekkor történt az, hogy a másik kezemet megragadta és kifelé húzott a boltból. Erre én feleszméltem és elhúztam a kezemet tőle.


            - Mit csinálsz? Nem fogunk fizetni? – kérdeztem Joshuától.

            - Már fizettem. 4 órára kölcsönöztük ki a ruhákat. Nem sok idő, ezért siessünk – ragadta meg ismét ugyanott a csuklómat és szaladni kezdtünk. A kis utcából, egy nagyobb emberekkel teli utcába, folyamatosan csak futkároztunk, mint két kis gyermek. Egy idő után fáradni kezdett a bal csuklóm, szóval ki akartam húzni a szorításából. Attól kezdve azonnal a kezemet markolta meg. A szívem egész végig repdesett. Felgyorsult a szívverésem, majd a homlokomról is egyre több izzadtság csepp gördült le. Fáradásnak viszont egy csöpp jelét sem éreztem. Úgy hittem, örökké tudtam volna így suhanni ezer, meg ezer utcán át. Nem is lehetett volna letörölni a vigyort az arcomról, egyszerűen a felhőtlen vidámság tört utat magának belőlem és töltötte meg a légkört.

            Az utolsó fordulásnál elengedte a kezemet, ezért feleszméltem a sokáig tartó ábrándozásom alól, mert abban a pillanatban egy újba csöppentem bele. A kölcsönzött cipőm a régi kőtéglával fedett földet taposta, aminek végében egy szépséges palota állt. Közelebbről is megszemléltük a fából készült épületet, amit vörös festék borított, melyen zöld minták virítottak. Meglepett, amikor Joshua közel hajolt fülemhez és megsúgta ennek a helynek a nevét, ami a „Changdeokgung palota” volt. Nem mondott valami sokat ezzel, nem is vettem tudomást a palota nevéről. Csak kíváncsi tekintettel néztem meg minden egyes sarkát. Közben észrevettem, hogy Joshua befelé sétált és itt hagyott engem a sok száz ember között, ezért önkéntelenül is futni kezdtem utána. Nem tudtam hova és merre ment, ismételten csak követtem, amerre a lábaim vezettek el.


            Még a palotánál is nagyobb csoda tárult szemeim elé, amikor egy újabb lépést tettem befelé. A palota egy káprázatos kertet rejtett magában, minek közepén egy mesébe illő tó terült el. Hosszú és minden bizonnyal mély is volt, mégis ráláthattam a végére. Joshua egy helyben megállt, mire megkönnyebbülten fellélegeztem. Nagyon elfáradtam a hosszadalmas sprinteléstől. Még egy utolsó szusszanással mellé siettem és úgy sétáltunk végig a tó mellett. A tisztavizű tó visszatükrözött mindent, mi mellette elhaladt, vagy ami közel volt hozzá. Elővettem a mobilomat táskámból és megkértem egy kedves turistát (kihangsúlyozom itt a kedves szót, mert nem szívesen adom más kezébe a mobilomat. Sosem tudhatom, hogy elszaladnak-e vele vagy sem), hogy készítsen kettőnkről egy fotót. Szőke hajú nő volt, bőre napbarnított és napszemüveget viselt hajkoronáján. Mosolyt varázsoltam arcomra, míg Joshua közelebb nem lépett hozzám. Mihelyst végre észhez tértem, visszakértem a telefonomat a nőtől, aki ezután tovább is állt. Egy képernyőnyomás volt, de úgy éreztem, képes lennék kiejteni a telefonomat a kezemből, ami miatt szilánkokra törne a kijelző. Nem csaltak ezúttal sem az érzékeim, jól tudtam, hogy bal kezét derekamon éreztem és nem csak képzeltem az egészet. Közelebb hajolt arcával hozzám egy kép erejéig. Megéreztem magával ragadó illatát, mi a szél fuvallatával csapta meg arcomat.

            A nap már nem sütött olyan melegen, mint órákkal ezelőtt. A sétálás is kezdett unalmassá válni. Turisták és a koreai lakosok is fogyatkozni kezdtek a tó körül, csak egy maréknyi ember maradt a palotán belül.  Joshuával pedig egészvégig csak beszéltünk megállás nélkül. Mesélt arról, ami vele és a többiekkel történt nem rég, még egy régi közös emléket is megosztott velem. Magáról viszont semmit nem mondott. Rendszerint csak hallgattam és bólogattam minden mondata után, de az igazat megvallva, jobban szerettem volna róla többet megtudni.

            - Lilly – szólított hirtelen, mire felé fordítottam arcomat. Meglehetett állapítani rólam, hogy kimerült voltam és szerettem volna már hazafelé menni. Próbáltam elrejteni fáradt mivoltomat előle, viszont nem igazán sikerült. - Táncoljunk.

            - Tessék? … Rendben. De zene nélkül? – Nem értettem hogyan gondolta ezt, ezért egy kicsit balra döntöttem a fejemet, így jeleztem neki érthetetlenségemet.

           - Csukd be a szemed és zárj ki mindent körülötted – Úgy tettem, ahogy kérte. Jobb kezét derekamon éreztem, míg a másikat az enyémbe fonta. Lassú léptekkel vezetett engem a jobb oldalra, s már az ismert mozdulattal léptem ugyanabban az iramban, mint ő. Ugyanazt táncoltuk el, mint a próbán levőt, mégis sokkal hosszabbnak tűnt nekem. Még mindig csukott szemmel fordultam és lépkedtem. Elképzeltem fejben minden egyes lépést, testem pedig ez alapján mozgott hol jobbra, hol balra. A természetben levő apró állatok biztosítottak háttérzajt, ezért sem tűnt minden annyira csöndesnek. Kinyitottam a szememet és mentén Joshua tekintetét kaptam el. Arcát lefelé hajtotta, ajka azt az ívet vette fel, mint eddig is. Szembogarában láttam meglepett arcomat, bár tekintete ezután sem változott meg.

A cipőmnek sikerült lerepülnie a lábamról, ahogyan léptem, ezért is engedtem el Joshua kezét, és pattogtam cipőm után bal lábammal, de akkor majdnem sikerült orra buknom. Megint hasogatott a fájdalom, mint délután. Bevertem volna fejemet a kőtéglába, ha nem tartotta volna ki teljesen mindkét kezét előttem. Habár cipőmet nem tudtam a földről felvenni, helyette egy apró ölelésbe zárt karja közt. Mereven tartottam kezeimet, nem volt merszem átölelni őt. Ez csak egy véletlen lenne, nem? Azt kívántam, bárcsak egy kicsivel tovább tarthatott volna ez az ölelés, mint pár másodperc. Felvette a földről cipőmet, letérdelt, s mint egy Disney mesében, belecsúsztattam jobb lábamat a cipellőbe. Felállt, én pedig lépni akartam egyet, de azon nyomban bele nyílalt a fájdalom. Nem tudtam leplezni előtte, mennyire fájt a lábam. Még ha egy kicsit is megpróbáltam volna mozdítani, akkor biztos ott helyben ültem volna egészen a nap végéig.

Joshua ezt észrevette. Már-már úgy éreztem, keresztüllátott minden cselekedetemen vagy olvasott a gondolataimban. Nem várt lépés volt tőle, amikor egyik kezét hátamra, másikat pedig térdeim mögé helyezte és rögvest felemelt a magasba. Mit reagálhattam volna? Ha azt hittem, hogy az egész napi zavarom sok volt, akkor ez a tetőfokára hágott. Sok ember tekintetét éreztem magamon, legalább három árnyalattal vörösebb volt a fejem az eddiginél. Neki persze töretlen volt a mosolya. Sosem tudtam volna megmondani, hogy miért csinálta ezt. Nem tudtam érzelmeket kicsalni belőle. És ez frusztrált, összezavart. Minden cselekedete.

- Leteszel? – kérdeztem, miután végre a nyüzsgő utcára léptünk.

- Nem teszlek le – válaszolt miközben továbbsétált.

- Nem tudtam, hogy ilyen erős vagy. S.Coups Oppából néztem volna ki inkább…

- Nem vagyok olyan erős. Csak te vagy túl könnyű – nevetett egy kicsit ezen. Legalább valamihez értettem vele kapcsolatban. Mosolyt vagy nevetést fakasztani belőle. Én viszont folyamatosan felfele tekintettem, hol szemeit figyeltem, hol pedig éles állkapcsát.

- Tegyél le – hisztiztem tovább neki.

- Ha leteszlek, akkor mit teszel? Máshogy úgysem tudsz hazajutni.

- Hívok taxit.

- Nem beszélsz koreaiul – találta ki megint az igazságot.

- Akkor busszal megyek.

- Nincs buszmegálló nálunk.

- Istenem… – tovább akartam folytatni, de megállított.

- Csak hagyd, hogy vigyelek és nem lesz semmi baj – próbált meg ennyivel megnyugtatni. Végül is, sodródtam az árral. A férfi, akit szeretek a karjaiban visz, és most ennyire közel tudhattam magam hozzá. Többet akartam megtudni róla, érezni akartam a szívdobbanását, de legfőképpen a gondolataiba akartam bebocsátást nyerni. Mire gondolhat, amikor ilyen helyzetben kell végig sétálnia az utcán? Kényszerből teszi ezt? Vagy több minden van mögötte?


Megmaradt ennak a napnak a melegsége mélyen, a szívemben.

Howl & J - Perhaps Love (Talán szerelem)



https://www.youtube.com/watch?v=u_Sn13FM1jE

- Nem tudom mikor kezdődött el mindez
  Amikor a fejem elszédült, olyan gondolatokkal miattad
  Ezek a gondolatok gyakran kipattannak az fejemből
  Szorongok, ahogyan a szívem feléd húz
  Ez semmiség, ez csak egy kis dolog
  Szavaid kínosak nekem

- Ez a szerelem?
  Ha ugyanúgy érzel, ez lenne a kezdet?
  A szívem folyamatosan azt mondja, hogy szeret téged
  Az egész világnak kiáltja, hogy meghallják
  Miért tartott ilyen sokáig, hogy halljam?
  Végre találkoztunk, végre megtaláltuk a szerelmet

- Hogyha megakarnám mutatni, ahogy érzek
  Az egyetlen mód az lenne, ha te én lennél
  Már benned vagyok
  Csak úgy, mint ahogy te bennem vagy
  Egymásnak (egymásnak)
  Lehet, hogy ez már túl megszokott

- Ez a szerelem?
  Ha ugyanúgy érzel, ez lenne a kezdet?
  A szívem folyamatosan azt mondja, hogy szeret téged
  Az egész világnak kiáltja, hogy meghallják
  Miért tartott ilyen sokáig, hogy halljam?
  Végre találkoztunk, végre megtaláltuk a szerelmet

- Amikor arra gondoltok (amikor arra gondoltok)
  Rájöttem, hány pillanat volt, amikor a szívem megremegett
  Keményebben próbálkozom, mivel későn jöttem rá érzéseimre
  Veled leszek
  Kellemes emlékeket adok neked
  Kérlek, soha ne hagyj el újból
  Nyugtalanítanak, még a legrövidebb pillanatok is nélküled
  Kérlek, állj mellém
  Már most nagyon szeretlek (te vagy az egyetlen)