augusztus 28., vasárnap
*Napló
Van egy bizonyos igazság, amivel mindenki szembe néz, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Mennyire vártam már ezt a napot, de sose szerettem, ha valami hamar véget ér. Augusztus 28-a, a nyár utolsó napja. Olyan, mint a kedvenc sorozatod befejező része, vagy egy nagyszerű könyv utolsó lapja, vagy még rosszabb, egy fájdalmas búcsú. Ez a befejezés elkerülhetetlen volt ezúttal is. A távkapcsoló után nyúlsz, kikapcsolod a televíziót és becsukod a hihetetlen jó könyvet. A mai nap is valami hasonló volt. Ma búcsút intek mindennek, ami a nyár alatt történt, mindennek, ami a komfort zónámhoz tartozott. Tovább lépek, az életem egy újszakaszába, egy teljesen friss évszakba. Mégse jelentette ez azt, hogy végképp elmegyek. Mégis úgy gondoltam, lesznek olyan emberek, akik az életem részei maradnak, s nem mennek.
Beköltözésünket követő napokon, az élet, mintha csak úgy felpezsdült volna. Egyrészt azért, mert régen voltam ennyi lány társaságában külföldre költözésem óta. Amúgy is, szerintem egész jót tett a mindennapi hangulatomon. A kollégiumunk egy apró apartman volt, de mi négyen simán elfértünk benne. Egy fürdőszoba, egy hálószoba két franciaággyal, és egy nappali egybekötve a konyhával. Leginkább az egy fürdőszobával volt baj, mert a lányok köztük Jázmin és Melani, nagyon hosszan fürödtek. Ezért is futottuk versenyt minden alkalommal a fürdőért. Rendszerint mi főztünk magunkra, mert nem igazán szoktunk kimozdulni vagy rendelni. (Időnk és annyi pénzünk se volt). Általában együtt mentünk el a sarki közértbe, ahol két órát is elidőzítettünk a folytonos kajaszelektáláson, mert szinte mind a négyünk csak úgy dobálta a zacskókat, konzerveket és dobozokat a bevásárlókocsiba. Az egyik ilyet akart, másik olyat akart, az meg túl drága volt. Amikor pedig már mindent kifizettünk, eszébe jut valakinek, hogy valamit kifelejtettünk, ezért megyünk vissza újból. Én és Eunsoo unnie szoktunk főzni magyar fogásokat, amíg Melaniék isteni sütiket, desszerteket készítettek. Mindet kivisszük az ebédlő asztalunkhoz és együtt megvacsorázunk mind a négyen. Általában nagyon sokat beszélünk, mindig szóba hozva a szembe levő szomszédjainkat. Ezekbe a témákba annyira, nem szoktam bekapcsolódni. Jobban szerettem csendben enni. Na meg persze, az a típus voltam, aki meghallgatja az embereket. Ezután mindenki megy a saját dolgára. Én naplót írok ezután, ez a napom fénypontja, mert végre egyedül lehetek a gondolataimmal a kis szerény világomban. Macbookommal az ölemben írok a személyes naplómba, néha ez hosszú, bagolyórákig is eltarthatott, annyi mesélni valóm szokott lenni a nap végén. Melani, Eunsoo és Jázmin pizsamában bújnak bele az ágyukba e késői órákban. Mellettem Jázmin alszik, aki minden este jó éjszakátot kíván és egy „Ne maradj fent túl sokáig te babzsák bagoly”-lyal már mélyen alussza az igazak álmát. Egy tompa lámpa fénye mellett, gépeltem le a gondolataimat.
Ez a másik legjobb dolog, ami velem történt amióta Koreába kerültem. Találkoztam 3 csodás lánnyal, akikkel a véletlen hozott össze. Vagy a véletlent nevezzem ezúttal Mrs. Kim-nek? Elég érdekes, hogy minden mögött ő áll. Nem csalódtam a menedzseremben ezúttal se. Ők most már nem csak a barátaim, a testvérem, de most már egy négytagú család is vagyunk. Reggeltől estig együtt edzettünk a cégünk gyakorlótermében kifulladásig. (Kivéve Süsü-t, mert hát ő menedzser volt, ő rendszerint csak megfigyelt minket és kikértük a tanácsát. Ha pedig nem volt itt, az azt jelentette, hogy képzésen volt) Eunsoo mesélt arról, hogyan kezelték őt a Loen-nél, milyen órákat vett, sőt, még eredetileg színészetet is tanult a sunbae-itől. Nem mellesleg szerepelt már egy webdrámában, mint mellékszereplő, amit feltétlenül meg kell majd néznem később. Emellett Melani, hivatásos rapper, barátságos kapcsolatot ápolt Bobby-val és nem egyszer volt Bigbang és 2ne1 koncerten. Elmondta nekünk azt is, hogy elszalasztott egy esélyt, hogy a nyilvánosan is megismerhessék őt debütálása előtt. A főnöke, kijelentette, hogy csak is egy gyakornok szerepelhet az Unpretty Rapstar 2. évadjában, de csak az mehet, aki előtte legyőzi ellenfelét. Ezért a címért Melani és Moon Sua versengtek, napokig villámokat szóró szemekkel fürkészték egymást, de a végén Melani alulmaradt. A mai napig is szeretne abban a Show-ban szerepelni, mi pedig reméljük, hogy ezúttal sikerülni fog majd neki. Ez viszont nem rontott semennyit közte és az Unnie-ja kapcsolata között, habár Melani érzései mindig ilyen nyíltak voltak a bizonyítási vágya miatt. Szinte elképedve ültem előttük mindenalkalommal, hallgatva a temérdeknyi mesélni valójukat. Olyan sok érdekes dolog történt velük a gyakornoki éveik alatt, amikről más ember csak álmodni volt képes. Ehhez képest az én „gyakornoki időm” egy nagy vicc volt. Szerintem ebben a percekben kerültünk még inkább közelebb egymáshoz, míg gyakorlás közben hangolódtunk össze igazán. Az igazat megvallva nem sokat meséltem nekik se magamról, se a múltamról, csak arról, amiről kérdeztek. Süsü sem sokat mesélt magáról, mi inkább hallgattunk és egymás gondolatában olvastunk. Talán egy kicsit még mindig közelebb érzem magam Süsü-höz, mint kettőjükhöz. Nem, nem azért, mert nem bíztam meg bennük. Egyszerűen Süsü-t régebb óta ismerem, szóval ez normális egyelőre. Ami velem és a 17 tagjait illeti, részleteket osztottam csak meg, mint például a közös nyaralás, fellépés, kivéve szerelmi részét. Még Süsünek sem igazán mondtam sokat, akiben olyannyira megbíztam, de most haboztam kitárni a szívem. Semelyiküket sem akarom beavatni a témába, hogy van egy mániákus szeretőm és egy tag, akit pedig én szeretek.
Úgy gondoltam, még azon a bizonyos estén, amikor beköltöztünk mind a 17-en, hogy ezzel képes leszek lecsillapítani az érzéseimet iránta, viszont ez közel sem így volt. Több mint egy hete nem láttam őt se hazajárni, se az ügynökség folyosóin botorkálni. Mintha a közös kötelék, ha hívhatom így, egy időre kettévált volna. Ez pedig azt eredményezte, hogy még jobban látni akartam őt. Hiányzott. Kimondhatatlanul hiányzott. Feltehetőleg ő hiányzott, hogy a napjaim szebben és eredményesebben teljenek el. Kezdem úgy érezni, hogy nélküle nem is vagyok az a vidám és energikus lány, amilyennek az emberek megismernek első találkozásunk alkalmából. Minden éjjel, szemeim lehunyása előtt, az ő arcképe lebeg előttem, ahogy próbálok visszagondolni az aznapi teendőimre. Az addigi üres fejemet kérdések lepik el holléte és mivolta miatt. Jobban meg akartam ismerni őt, tudni minden mozdulatát, gondolatát és érzelmeit. Mit csinált ma? Mit evett? Ugye, megint keményen dolgozik, igaz? De nem csak ő, hanem az egész csapat, felszívódott kámfor módjára. Nekik is hivatalosan véget ért a nyári szünet, de amíg én gímibe készülök, ők 24/7-be munkájukat végzik. Minden jel arra utal, hogy egy teljesen új albummal készülnek visszatérni ezúttal is. Ez az egyetlen magyarázat arra, ha egy banda hosszabb időre is felszívódik. Bárhogyan is, a lényeg, hogy ekkor hajszolják túl magukat a legeslegjobban. Egyik este Melani mesélt arról, amikor a sunbae-i, az IKON egy egész hónapig, mintha nyomuk veszett volna. De nem olyan értelemben, hogy nem jártak be, inkább hogy elzárkóztak a külvilágtól egy számunkra hosszú, de nekik rövid időre. Bízom benne, hogy ezúttal is nagy siker jön el hozzájuk. Azt mondják, hogy a Seventeen-nek nagyon jó, sikeres jövőt jósolnak. Mint zenészek, akik saját maguk komponálják dalaikat és táncukat. Tény, ez különleges adottságnak minősült. Még így is sokan alábecsülik a bandát és fandomukat. Számtalanszor választották ki őket Music Show nyertes jelöltnek, még se nyertek eddig sose. Hiába mondja a csapatból leginkább Woozi, hogy nekik nem a győzelem számít. Ezzel csak megpróbál egy hazugságot beetetni velünk. Mint formális rajongó, olyan jól tudom az igazságot. Ő is örülne a győzelemnek, amit annyira megérdemelnek.
Apropó, ha már álmokról beszélünk, nekem kettő is van. Úgy ragyogni, szárnyalni, mint a csillagok, egy nehéz célommá vált. A siker útját hosszú és görbe utak fedik körbe, amiket a döntéseink befolyásolnak. Mondják azt, hogy csak egyet választhatunk a megszámolhatatlan lehetőség közül. Én viszont a többi utat is szeretném megtapasztalni. A másik egyben a mostani főcélom, könnyűnek tűnhet, de miatta született az első álmom. Elérni, hogy az a személy, akit szeretek viszont szeressen, a világ legtermészetesebb dolga lenne. Megpróbálhatom eltitkolni, elrejteni valahol mélyen belül, csak a tüskék ne szúrnának ennyire minden alkalommal. Még ha csak egy kicsit is rágondolok, egyszerre kerít hatalmába a gyönyör és a kín. Tudtom nélkül mosolyodom el. Ámbár elalvás előtt is a fehér plafont szemlélem, nap, mint nap álmatlanság nyomja el lelkem. A hold félhomálya megvilágítja könnyes arcomat, ami a szívem hasogatásából adódik. Egyedül érzem magam az éj jövetelével.
Ideje kikapcsolnom a gépet, mert észre se vettem, hogy már hajnali 1 volt és 5 óra múlva fel is kell kelnem.
augusztus 29., hétfő
Pontban 6 órakor, a reggeli ébresztő szólalt meg bal oldalamon, csöngve bal fülemnek. Még becsukott szememmel, kapcsoltam ki és egyből újra elnyomott az álmosság. Jobban mondva elpróbált, ha Süsü nem kelt fel engem rögvest azután.
- Lilly! Keljél már fel! - ordította a fülembe Süsü, aki már teljesen józan volt ez időben, amíg én még mindig csak csukott szemmel nyöszörögtem neki bágyadtan.
- Csak még egy kicsit hadd aludjak! - nyavalyogtam továbbra is. Másik oldalra fordultam, s próbáltam ismét álomba csöppenteni magam. Erre a szólásra, Süsü kihúzta alólam a takarót, én pedig már csak egy jajgatásra keltem fel. A hátam a puha ágy helyett, a kemény padlót súrolta és ütötte be.
- Végre! Siess, öltözz fel és gyere enni. Csak nem késel el a legelső nap! - aggodalmaskodott viselkedésem miatt. Kissé dühösen talpra álltam és megcéloztam a fürdőszobát. Rutinosan kezet mostam, mielőtt megmostam volna az arcom és a kedvenc Colgate fogkrémemmel fogat mostam. Mint mindig, jól megnéztem, hogy a hajam nem áll-e szanaszét, vagy nem jött ki-e pattanásom. De szerencsére nem vettem észre magamon semmi furát. Kiköptem a fogkrémet a csapba, jól kiöblítettem a szám, majd mentem is vissza átöltözni. Felakasztva, a sárga felső, hatalmas masnival a nyakán, fekete szoknyával ott lógott, már tegnap este előkészítve. Gyorsan felöltöztem, ugyanakkor mindent a helyére tettem. Talán még az összes ránc is eltűnt az egyenruhámról, annyira elsimítottam mindenhol. Lábaimat belecsúsztattam az alacsony szárú fekete Conversem-be, utána nyúltam is a hajkefe után. Hétköznap nem szoktam nagyon sok mindent művelni a hajammal. Vagy kiengedve hagyom, vagy felfogom, vagy kontyba rakom. Mondjuk, az utóbbi kettőtől egy idő után fájni kezd a fejem, vagy szerintem a hajhagymáim, ezért hagyom természetesen. Becsaptam a szoba ajtaját, siettem is reggelizni a többiekhez, majd leültem Melani mellé.
- Jó reggelt - köszöntem a 3 idősebb lakónak, akik egy mosollyal nyugtáztak. Kivéve Melani-t, mert úgy látszott, hogy ő is szívesebben aludt volna még tovább, mint ahogy én is.
- Lekváros kenyeret vagy rántottát? - Eunsoo már nagyon meg akarta tömni a bendőmet valamivel, ami szerinte „tápláló” és finom lehet. Kivételesen, ma ő kelt fel először, hogy a legelső napunk jól teljen el reggel, mert amúgy ő aludt volna a legtovább, ameddig csak lehetett volna. Amúgy is, neki nem kellett mennie az egyetemére, ahova járt, ezért is marad csak ő gyakorolni. Elmondása szerint, csak jövő héttől kezdődik el ott a tanítás.
- A kenyér elég lesz - nekem adott két barna pirítóst, én pedig eperlekvárral kentem meg. Számhoz emelve vándorolt el a tekintetem arcról arca. Süsü szalonnát és rántottát evett, Melani csak gyümölcsöt evett, Eunsoo pedig már rég befejezte az evést előttünk.
- Izgulsz? - fordult felém Süsü, amíg letette villáját.
- Picit - halkan, sziszegve mondtam.
- Nem kell izgulnod, tetszeni fogsz másoknak - csatlakozott Eunsoo is a témába, ha már semmi más dolga nem akadt.
- De itt nem az a baj, hogy tetszek-e másoknak vagy sem, csak simán izgulok, mert hát mégis csak egy koreai suliba megyek - kezdtem el már reggel akadékoskodni másokkal.
- Mindenesetre, érezzétek majd jól magatokat - küldött felénk egy bíztató mosolyt Eunsoo. - Ja és Lilly. Megint mindenhol csak a te hajadat látom. Tényleg venned kéne egy másik sampont, amitől nem hullik ennyire a hajad - oh igen. Az utóbbi időben egyre többet hullik a hajam, mindenhol elhagyok egy pár szálat. Szerencse, hogy még van haj a fejemen és nem kezdtem el kopaszodni. Tudom jól, hogy ez egyrészt a stressztől, másrészt a vitaminhiány miatt van. Meg még a sampon is felbujtó lehet.
- Oké, suli után beugrok a boltba - kitoltam a székem, majd indultam is lefelé Süsüvel és Melanival.
Mihelyst kiléptünk az ajtóból, megérkezett a kocsi, ami elviszi mind a hármunkat mostantól minden reggel, ugyanabban az időben. Annyi különbséggel, miszerint Süsü nem fog egy gimibe járni velünk. Elképzelései szerint, ő nem a tehetsége miatt van velünk, hanem esze miatt. Pár ilyen megszólalása miatt, legszívesebben megütöttem volna, hisz már jó pontnak számított, hogy tudott profin zongorázni. Nem mellesleg a mi Dinonk kerületi iskolájába fog járni, ami nincs olyannyira messze innen. El se tudom képzelni, mennyire meg fog lepődni, amikor Süsüt mindennap valahol botorkálni látja majd. De ha már Dino-t említettük meg, ő épphogy kiesett a túloldalon levő kollégiumból, majd bevágta magát az előttünk levő ülésre, így már indulásra készen voltunk.
- Jó reggelt Dino oppa - néztem rá, kicsit feszülten. Sok idő telt el, amióta utoljára láttam őt. Mintha egy kicsit lefogyott volna, látszott is arcán, ami nem a megszokott kerek arcot mutatta.
- Nektek is jó reggelt. Hogy vagytok? - kérdte udvariasságból Dino, ha már 3 lány ült mögötte és mindhármunk őt szemlélte. Apró csönd után, már válaszhoz nyitottam volna a szám, amíg Melani-t nem hallottam meg.
- Jól vagyunk - válaszolt helyettünk is Melani, aki néhol még álomba borult volna.
- Azt hallottam, hogy a SOPA-ba fogtok járni. Ügyesek vagytok, hogy sikerült bejutnotok oda - dicsért meg minket a most legidősebb tag köztünk. Olyan 1 hét telhetett el, amióta én és Melani, csak mi ketten elmentünk letenni egy interjút a Szöuli előadó művészeti iskolába, rövidítve SOPA. Mivel évközben jöttünk át, mert hát a Dél-Koreai oktatás szerint, pont a második félév alatt zajlott ez, ezért csak mi ketten voltunk ott. Hasonló volt egy meghallgatáshoz, de már ott megmondták a felvételünket. Helyben megkaptuk az egyenruháinkat, később postán küldték el a belépőnket. Nem telt el olyan nap, hogy ne pillantottam volna egyszer se a belépőkártyámra vagy egyenruhámra. Álmodoztam az iskolaéveimről, a bizonyos arany hármas évről. Valahogy a gimis éveket képzeltem el annak az időszaknak, amikor végre „elkezdünk úgy igazán élni”.
- Mármint csak én és Melani. Süsü nem - fordítottam tekintetem Süsü-re, aki az ablakból nézett kifelé, a besötétített ablakon át, az utcákra. Tetette jelenlétét. Próbált úgy tenni, mintha nem lett volna jelen.
- Tessék? Ez akkor azt jelenti, hogy ő egy gimibe fog járni velem? - bólintottam felé. - Ez tök jó. És melyik osztályba megy? - folytatta a témát, most már róla, ezért is böktem meg a könyökömmel, hogy válaszoljon ő helyettem, sőt még oda pisszegtem neki.
- Elsős leszek, egy évvel alattad vagyok - Süsü nem nézett Dino szemeibe. Éreztem mellette, hogy füstöl a melegtől, ezért itt abbahagytuk a témát róla. Én csak halkan kuncogtam, annyira zavarba jött. Nem sokszor látni Süsüt ilyen helyzetben.
Leszállt Süsü és Dino is, ezzel búcsút intve tőlünk egészen ma estig. Észre se vettem, Melani az ablaknak dőlve aludt már. Halkan aludt, csak a lélegzetét lehetet hallani. Hagytam, hogy kipihenje magát, ezért is tettem bele füleimbe fülhallgatóimat, ami egy nagyon rövid ideig, elterelte a figyelmem a külvilágtól, megsemmisítve feltörekvő érzéseimet, s elvonva gondolataimat.
Az évnyitó ünnepély alatt, mindketten leghátul álltunk, ahol senki az égvilágon nem tudna minket észrevenni. Még úgy is, hogy Melani magasnak számított, se nagyon tűntünk ki a tömegből, annyian voltak ebben a nagy teremben. Nem csak tehetséges diákokról volt híres ez az iskola, hanem már meglevő énekeseiről és színészeiről is. Összevissza fordítva a fejem, sok híres embert sikerült észrevennem, köztünk a lelátóról Seungkwan-t is Minghao-t, akik már egy ideje jeleket küldözgettek felém. Intettem nekik, egy olyan hétköznapi „szia-t”, Seungkwan pedig hatalmas szájjal eltátogott egy „ezután találkozzunk”-ot, amit szájról sikerült csak leolvasnom. Bólintással jeleztem azt, hogy „vettem az adást”, amit ő ezután csak leintett. Ellenben Minghao-val, aki továbbra is közvetlenül kereste a tekintetemet, szemébe néztem, s láttam, ahogy egy édes mosoly terült arcára. Amit nem tudtam visszafogni, ok nélkül mosolyodtam el én is. Nem tudtam nem észrevenni, hogy bár én a beszédet hallgatom, ő oldalról rám szegezte tekintetét. Ezért is pillantgattam az ő irányába, percenként.
Vége lett az irgalmatlanul hosszú beszédnek, utána kint találkoztunk a két fiúval, ahogy már azelőtt megbeszéltük 5 méterről.
- Sziasztok, fiúk - üdvözöltem őket barátságosan, mint akikkel már régóta barátok lettünk volna. Mert így volt.
- Rég beszéltünk, hogy vagytok? - válaszolt Seungkwan, ahogy kezével takarta egyenesen szemébe sütött napot.
- Megvagyunk. Na és ti? - érdeklődtem irántuk is. Egy jó idő eltelt, utolsó beszélgetésünk óta.
- Csak a szokásos. Gyakorlás, dolgozás és így tovább - zárta le a témát Seungkwan. Észre se vettem, hogy Melani eltűnt mellőlem. Ide-oda fordultam, hogy megtaláljam. Nem kellett sokat keresnem, jobb oldalt volt egy kisebb tömeg köré gyűlve, akik kíváncsian tettek fel neki jó néhány kérdést. Pillantásom, ezúttal is találkozott Minghaoé-val, ami ezúttal nem állt meg ennyinél. Seungkwan-t kicsivel félrelökve elém lépett és egy ölelést osztott meg velem. Futótűzként tört elő belőlem a zavarodottság és a vörös szín arcomra. Próbáltam elhebegni, hogy még is miért, de egyszerűen nem is tudtam kinyitni a számat. Nem foglalkozott a szempárokkal, akik minket figyeltek, halkan fülembe súgott valamit, ahogy kezét gyengéden derekam köré fonta.
- Kérlek, találkozzunk pénteken - hangján hallatszott, hogy nagyon szerette volna, ezt a kis találkát. Egyszerre nem is tudtam, mit mondjak. De ahogy elengedett és barna szemeivel rám nézett, nem tudtam neki nemet mondani.
- Rendben - futott ki belőlem ez a szó, amiért ismét mosoly húzódott arcára.
- A lakásod előtt fogok várni 8-kor - ezzel egy időben hátrafordult, Seungkwan-nal együtt sétáltak ki az iskolakapujából, minthogyha semmi nem történt volna és, hogy csak vendégek voltak. Ámbár ennek a vendégnek, sikerült bekopognia a szívembe. Úgy ejtett egy pillanatig varázsának rabjává. Továbbra is őt bámultam, ahogy a figurája egyre jobban eltávolodott.
- Lilly! - pofozgatott két oldalról is Melani, ahogy próbált észhez téríteni.
- Mi-mi az? - szólaltam meg végre, miközben mindkét arcomat fogtam, nehogy tovább pofozzon. Már-már éreztem, ahogy a kezei nyomott hagytak.
- Pabo! Nem hallottad a csengőt? - mutatott a nagy óra felé, aminek mutatója már picivel meghaladta a 11-et.
- Egy kicsit sem - csóváltam meg a fejem. - És amúgy ne hívj pabo-nak - folytattam, miközben már az iskola felé tartottunk. Melani gyorsan megpöckölte az orromat, ami egy pindurnyit fájt.
- Nem tehetek róla, ha egyszer egy pabo vagy - majd halkan nevetve berontottunk az osztályba.
[Dino Pov]
Kiszálltunk a buszból, utána mindketten szétváltunk. Szerettem volna útbaigazítani őt, de nem volt erre nagyon szükség. Magától megtalált mindent. Nem is láttam őt ez alatt a pár óra alatt. Csak a teremben voltam a többi barátommal, akiket nyár óta nem láttam, szóval jó volt velük egy kicsit beszélni. De valahogy aggódtam miatta. Még csak az igazi nevét se tudtam megkérdezni. Na, majd később.
Szokásosan álltunk sorba az ebédért, én pedig ugyanúgy azt az előételt vettem el, amit eddig is szoktam. Kihaladva a sorból, megláttam őt, aki egyedül ült az ablak melletti asztalnál. Úgy tűnt messziről, hogy csak az ételét turkálta. Odamegyek hozzá.
- Szia, megint - köszöntem neki ma már másodszor, ahogy letettem a tálcámat elé. Felnézett rám barna szemeivel és viszonozta a köszönésem.
- Szia Dino oppa - ejtette ki azt a nevemet, amin mostanában mindenki szólít.
- Csak hívj Chan-nak. És téged hogy hívnak? - fordította tányérjáról a tekintetét ismét felém.
- Young Ja, de Süsünek szoktak becézni - válaszolt lehajtott fejjel, ahogy ivott egy pohár vizet. Hirtelen egyenesen a szemeimbe nézett, amitől egy kicsit megijedtem.
- Mi lesz a Süsüből ha megfőzik? - tett fel egy elég érdekes kérdés, amit nem értettem. Ezért csöndbe maradtam.
- Zöldbabfőzelék - ejtette ki ezt a szót, amitől sikerült megnevetetnie engem. Így jobban megnézve, nagyon vidám lánynak tűnik. Így tovább beszélgettünk, miközben már rendesen tudta enni az ebédjét. Látszik, hogy sikerült felvidítanom őt.
[Dino Pov End]
- Ahh, olyan hosszú volt a nap - sóhajtoztam, miután Melani-val leszálltunk a buszról és indultunk hazafele.
- Csodálkozol? Nem neked kellett mindenkit lekoptatnod magadról – igaz is. Ma teljesen körül lengték Melani-t a diákok, hogy alig tudtunk beszélni iskolán belül.
- De nem értem, hogy hogyan ismerhetnek téged, ha még csak nem is adott ki rólad a YG sok információt…
- Gyakorlás közbeni videók, háttértáncos fellépéseken és videókban. Elég sok mindenbe voltam már - legyintett Melani, mintha ez is egy olyan semmiség lett volna.
- Máris tök népszerű vagy - tettem kezeim tarkómra, miközben az eget bámultam, ami továbbra is kék színben pompázott. - Irigyellek - csúszott ki a számon valami ma már másodjára.
- Pabo, a hírnév nem minden - tette egyik tenyerét fejem búbjára és összeborzolta a hajam, amitől teljesen összekócolódott.
- Nyugodtan menj előbb haza, nekem még be kell ugranom a boltba - fordultam már a másik utcába. - Otthon találkozunk! - ordítottam még felé a távolból, amire ő csak bólintott és már haladt is tovább, vissza se nézve.
Kinyílt előttem a már ismert bolt ajtaja, majd belépésnél oldalt elvettem egy kosarat és részlegről részlegre járva forgattam a fejem jobbra és balra. Szerettem körül nézni mindenhol, hátha eszembe jut, hogy valami elfogyott otthon. Röpke percek elteltével a kosaramban már volt 1kg zöldalma, 1 liter tej és hajcsattok, mert mindig szanaszét hagyjuk őket és abból sose elég. Elmentem a szépségápolási részlegre, onnan megkerestem a samponokat és forgattam a fejem az után a sampon után, amit Unnie mondott. A felső polcon találtam is egyet, ami pont hajhullás ellen volt, ezért jobb kezemet kinyújtva, még lábujjhegyre is állva nyújtózkodtam fölfelé. Belekapaszkodtam az egyik polcba, hogy fellépjek a legelső polcra, hogy elérhessem, de szükségtelen volt, mert mellettem valaki levette és felém nyújtotta. Ahogy leszálltam és fölnéztem arra a személyre, hirtelen egy apró mosoly vándorolt az arcomra. Jeon Wonwoo volt, felfrissülten, lefésült hajjal és hétköznapi öltözetben. Szemei arról árulkodtak, hogy viszonylag örült annak, hogy hosszú idő után viszont látott.
- Annyeong oppa! - köszöntem neki, kissé túlságosan is lelkesen, ami nem épp olyanra sikerült, amire eredetileg terveztem.
- Annyeong. Hogy vagy mostanában? - folytattuk beszélgetésünk, ahogy továbbmentünk a fagyasztott élelmiszerekhez, kosarunkban egy ugyanolyan samponnal (?).
- Jól vagyok, ma kezdtem el a sulit. Na és veletek mi a helyzet?
- Tudom, Seungkwan-ék meséltek. Mi megvagyunk, dolgozunk 24 órából 17 órában - tört ki belőlem egy halk röhögés. Mostanában mindegyik tag elsüt valamiben, amiben benne van a 17.
- Jól gondolom, hogy a comeback-re készültök? - meresztettem szemeimet Wonwoo arcára.
- Nem mondok semmit - húzódott egy parányi mosoly arcára.
- Na! Mondd meg! Tudom, hogy arra készültök! - tört ki belőlem egy nagyon gyors hiszti mellette.
- Ha azt mondom, hogy az lesz, akkor abbahagyod? - próbált lecsitítani Wonwoo, mert már a fél üzlet felénk szegezte tekintetüket.
- Na, jól van. Csak ne tagadd le. Amúgy kinek lesz az a sampon? Neked hullana a hajad? - nyitottam ki számat, amiből csak úgy folyt a beszéd. Nagyon szerettem volna beszélni egy olyan taggal, aki el is árulja a dolgokat.
- Oh nem, nem nekem - balkezét szájához emelte, mintha csak suttogni akart volna. - Vernon-nak lesz - haraptam meg a nyelvem.
- Na ne, neki hullik a haja? - nevetését elfojtva rám nézett, ezért nem tudtam megállni, egyszerre tört mindkettőnkre a kacagás.
A kasszához álltunk, ahol továbbra is jót beszélgettünk. Maga elé engedett, hogy én fizessek előbb, ami nagyon kedves volt felőle. Kifelé menet odanyújtotta egyik karját, segítségét felajánlva, amit ezúttal el kellett utasítanom. Szóval ott helyben elköszöntünk egymástól, mivel hát ő egyből az ügynökség felé tart. Még utoljára megjegyezte, hogy szeptember 5-étől kövessen nyomom a Vapp-jüket. Adott egy kis spoilert nekem, mert tudta, hogy nagyon várom már, hogy újra lássam már őket a TV-ben és, hogy hallgathassam dalaikat.
Két megtelt szatyorral a kezemben lépkedtem fölfelé az üres, már naplementében úszó időben. Sietnem kellett volna fel a kollégiumba, mert nem sokára eljött a vacsora ideje. Nem vesztegethettem el az időm, főleg, hogy már a legelső nap feladták nekem a házit, amit muszáj ma megcsinálnom péntekre. Holnap és holnap után gyakorolnom kell a főépületben, ezért se lesz semennyi időm. Már csak két utca kellett ahhoz, hogy odaérjek, amikor váratlanul megcsörrent a telefonom. Letéve a földre a jobb kezemben levő zacskókat, azonnal elő is vettem a zsebemből a telefonom. A kijelzőn egy ismeretlen szám állt. Verejtékes ujjal húztam el a képernyőt és vettem fel. Lehetetlennek találtam azt, hogy bárki más is ismeri a számomat, ezért is ragadott el az ijedtség.
Lilly: Hello, ki az?
Ismeretlen: Hello, Lilly.
Lilly: Ki maga? Honnan tudja a nevem és a számom?
Ismeretlen: Ma már könnyen megtudhatsz ilyen dolgokat, ha van elég befolyásod hozzá. De ne pazaroljuk az időt. Találkozzunk holnap 5 órakor a mostani gimnáziumodhoz közeli tónál a pavilon alatt.
Lilly: Ez nem volt válasz a kérdésemre. De erre válaszoljon. Miért keres?
Ismeretlen: Ajánlatot akarok tenni. Hagyd el a mostani ügynökségedet és gyere a miénkbe, ami a Big3 közé tartozik. Remélem, nem utasítod vissza.
Lilly: De mi és miért? És….Halló? - letette.
Zavarodottan topogtam haza, épp vacsoraidőre értem vissza, ezért csak letettem a szatyrokat a földre és már leültem enni a többiek közé. Ma pörköltet ettünk, amit Eunsoo a szokásosnál is jobb kedvűen evett, mintha új életet adtak neki volna valamivel, ezért rá is kérdeztem.
- Eunsoo unnie, vak vagyok vagy tényleg jobb kedved van ma? - néztek rá rajtam kívül mind a hárman, Eunsoo pedig csak mosolygott, mint a tejbe tök.
- Az történt ma, hogy miközben egyedül gyakoroltam a teremben, bejött Woozi, aki megkért, hogy segítsek neki a dalszövegírásban. A stúdiójában voltunk csak mi ketten, ahol Woozi a papírja fölé hajolt én pedig figyeltem őt és néha segítettem neki. Erre azt mondta, hogy nincs kedvem-e péntek este elmenni vele valahova, én pedig egyértelműen igent mondtam - vált vörössé az Unniem arca egy szempillantás alatt. - Nektek milyen napotok volt lányok? - nézett ránk egyszerre.
- Velem semmi különös, ma Dino-val ebédeltem - zárta le gyorsan a témát Süsü.
- Na és ti lányok? - nem szívesen válaszoltam volna arra, ami ma történt, még mindig nagyokat nyeltem a gondolataimtól.
- Lilly-vel egy osztályba kerültünk, eljött hozzánk Seungkwan és Minghao, Minghao megölelte Lilly-t, Lilly elment a boltba - mesélt el mindent még rövidebben Melani, kíváncsivá téve a többieket. Mind rám szegezték a tekintetüket, mintha vallomásra akartak volna kényszeríteni.
- Mi volt Minghao-val Lilly? - nézett rám hatalmas szemekkel Süsü, mintha csak azt szeretné, hogy részletes beszámolást tartsak. Egy mély levegővétel után belekezdtem.
- Minghao azt akarja, hogy péntek este találkozzak vele - amire mind a hárman egyszerre kezdtek el engem cukkolni. - De lenne itt még valami. A visszaúton kaptam egy ismeretlen hívást, ami szerint, holnap találkoznom kell a tónál valakivel.
- Egy hívást? Honnan tudja egyáltalán a számodat? Jobban mondva, még mi sem tudjuk - kezdett aggódni értem Süsü.
- Azt mondta, hogy csatlakozzak az BIG3-hez, de én nem akarok - válaszoltam elcsukódott hanggal, ami nyugtalansághoz vezetett. Melani kezét jobb vállamra helyezte, ezzel némileg le tudott nyugtatni engem.
- Ha nem akarod elmondani ma, azt megértem. Holnap együtt elmegyünk a találkozóra - csendesítette le kicsivel a körülöttünk levő hangulatot.
- Így igaz. Nem szeretnénk, ha bármi bajod esne Lilly - Eunsoo unnie is megértően rám nézett, ahogy Süsü is, még mindig jóval kanalazva finom ételét. A hátralevő időben, csendben egy helyben ettem tovább, meg sem kockáztatva azt a tényt, hogy csak még jobban aggódjanak értem.
*Napló
Mit akarhat tőlem a három legnagyobb cég egyike? Mit akarhat tőlem Minghao? Mit takarhat az, hogy szeptembertől kövessem nyomon őket? Annyi megválaszolatlan kérdésem van, és senkitől nem tudom megkapni a választ. Aggasztó ez a tudatlanság néha. Az pedig még gyötrőbb, hogy semmit sem kérdezhetek Joshua-ról, különben kiderülne minden. Pedig most, csak is az érdekel, hogy ő hogy van, és mit csinál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése